DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Babák Képviselő Úr! A munkanélküliséget valóban tényszerűen elemezni kell, ez egy nagyon fontos kérdés. Megtisztelő, hogy itt idéz engem, én azt mondtam, hogy a munkanélküliség elfogadható mértékű az Európai Unióhoz képest, Magyarországon 2-3 százalékponttal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint az Európai Unióban. Természetesen minden kormánynak célja, hogy minél több foglalkoztatott legyen, és csökkenjen a munkanélküliség, de ezt nullára levinni nem lehet. Csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy Békés megyében valóban magasabb a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál, de ez korábban is így volt, és ebben nem történt kedvezőtlen változás, magyarán: Békés megye relatív pozíciója nem romlott, mert korábban is magas volt, néhány térségben, különösen az észak-békési térségben kimondottan magas a munkanélküliség már hosszú ideje. Ennek strukturális okai vannak, azt gondolom, a képviselő úr ezt nálam jobban tudja.
Ami pedig a foglalkoztatottságot illeti, azért fontos, hogy nőtt a foglalkoztatottság, mert nyilván így több munkahely keletkezett az országban. Ez a 42 ezres szám, bármilyen furcsa és jól hangzik, és kétségtelenül lehet erre hivatkozni, de ez így nem pontos. Nem lehet összehasonlítani különböző hónapok adatait, itt van egy konjunkturális váltás, a foglalkoztatottságban a csökkenés nem következett be szerencsés módon, a munkanélküliségi ráta nőtt az elmúlt hónapokban. Ennek több oka van, például azért, mert megszűnt a sorkatonaság, ez óhatatlanul egy 20 ezres munkanélküliség-növekedést jelentett.
Bocsánat, lejárt az időm, majd folytatom. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés