DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Tállai Képviselő Úr! Ön megszólított engem. Szeretném jelezni, igen nehéz megállni, hogy ne használjak erősebb kifejezéseket az ön közgazdasági ismereteivel kapcsolatban. Maradjunk abban, hogy tudomásul veszem ezt az ön számára, úgy látszik, szükséges populizmust, amit volt szíves említeni.
Az egyik dolog, amit említett, hogy a 10. helyen vagyunk a gazdasági növekedést tekintve a csatlakozó országok között. Ez tételesen nem így van. A tények cáfolják azt, amit mondott, és azt is, amit tegnap az államadósság ügyében volt szíves mondani. Szokásos az, hogy az Európai Unió tagországai az Európai Unió Statisztikai Hivatalának az adatait veszik figyelembe. Önnek persze szíve joga ezt nem figyelembe venni.
Azért bátorkodtam azt mondani, hogy volt szíves demagógnak lenni, mert ön mint közgazdász nagyon jól tudja, hogy az Európai Unióban nincs 0 százalékos áfakulcs, ezért a 0 százalékos áfakulcsot nekünk is meg kellett szüntetnünk. Ha egyszer beléptünk egy klubba, akkor annak be kell tartani a szabályait. Csak remélni merem, ha önök lettek volna kormányon, akkor önök is betartották volna. Ön a 0-ról 5 százalékra való növekedést említette (Tállai András: Meg a 12-ről 15 százalékra való növekedést is!), ez bizony az Európai Unió elvárása.
Az pedig őszintén szólva meglep, hogy kifogásolja a pénzintézeti különadót. A pénzintézetek igen jelentős nyereséget halmoztak fel az elmúlt években, s jelenleg is igen nyereségesen működnek. Ha ön úgy gondolja, hogy ez a nyereség helyénvaló, és a pénzintézeti különadó nem megfelelő, akkor azt tudomásul veszem, de azt is jelzem, hogy a mi kormányunknak más a gazdaságpolitikája, és úgy gondoljuk, hogy az igazságos teherviselés megköveteli ezt a különadót.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés