DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amint az minden bizonnyal ön előtt is ismert, az Országgyűlés előtt van a T/15639. számú törvényjavaslat, amely az Alkotmánybíróság tavaly év végi, 54/2004. számú AB-határozat által kialakított jogi helyzet kezelésének első lépéseként minősíthető. Az Alkotmánybíróság határozata alapján 2005. május 31-én a megsemmisítésre tekintettel kikerül a Btk.-ból a kábítószerrel visszaélés bűncselekmény tárgyának meghatározása, amely nélkül a tényállás egésze alkalmazhatatlanná válik. Erre tekintettel az előbb jelzett határidőig az értelmező rendelkezés helyébe új, a jogbiztonságot az alkotmánybírósági határozat rendelkezésének megfelelően biztosító, értelmező rendelkezést kell illeszteni, amit ez a törvényjavaslat meg is tesz.
A javaslat az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően az egységes kábítószer-egyezmény listáinak, illetve a pszichotropegyezmény listáinak szövegét hirdeti ki. Erre azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság határozata felhívta a figyelmet, hogy ezeknek a listáknak a fordítása pontatlan volt. A javaslat újrafogalmazza továbbá a Btk.-nak a kábítószer fogalmát meghatározó 286/A. §-át, amelyben az egyezmények kihirdetéséről rendelkező törvényerejű rendeletek mellékletében meghatározott anyagokra utal. A javaslat ezzel elhárítja annak veszélyét, hogy a Btk. említett értelmező rendelkezésének megsemmisítése miatt a kábítószerrel visszaélés tényállása alkalmazhatatlanná váljon.
(9.30)
Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a hivatkozott rendelkezések részleges megsemmisítése nem érinti a kábítószerrel visszaélés bűncselekménnyé nyilvánításában megtestesülő jogalkotói álláspontot, s dekriminalizálást sem jelent. A jogalkotónak a megsemmisítés folytán módjában áll a mentesülés esetköreinek újraszabályozása olyan feltételek mellett, amelyek megfelelnek az alkotmány rendelkezéseinek és a nemzetközi szerződések normatív szabályainak, lehetőséget nyújtanak az egyezményekben a kiskorúak védelme érdekében előírt, gondosan megfogalmazott mérték- és kivételteremtő esetkörök figyelembevételére. Az Alkotmánybíróság e megállapítására, valamint az Európai Unió Tanácsa kerethatározatára tekintettel a Btk. kábítószerrel visszaélés bűncselekményének teljes újraszabályozása egy későbbi időpontban kiérlelt szakmai vita alapján történhet meg.
A kerethatározat egyebek mellett előírja, hogy súlyosabban kell büntetni azt az elkövetőt, akinek a cselekménye olyan kábítószerrel kapcsolatos, amely a legnagyobb mértékű egészségkárosító hatást fejti ki, illetve több ember egészségét jelentős mértékben veszélyezteti. Ebből az következik, és ezt a feladatot a kerethatározat a tagállamokra hagyja, hogy a jogalkotónak meg kell határoznia azon kábítószerek jegyzékét, amelyek veszélyesebbek az ember egészségére. Ennek a különbségtételnek általánosan elfogadott nemzetközi gyakorlata nincs, bár van olyan európai ország, amely a kábítószerek veszélyesség szerinti differenciálását már alkalmazza. A kérdés komplexitását jól jelzi azonban az az egyébként keveset hivatkozott tény, hogy az egységes kábítószer-egyezmény mellékletének 4. számú jegyzékében, amely a visszaélés szempontjából különösen veszélyes kábítószereket tartalmazza, egymás mellett szerepel a heroin és a marihuána mind a mai napig.
A javaslatot előkészítő kormány-előterjesztés mellékleteiben a kormányhatározat tervezete az alkotmánybírósági határozatból adódó feladatok ütemezésénél ez év július 1-jéig írja elő az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy készítse el az új kábítószer-használatra vonatkozó büntetőjogi szabályozást. Ennek keretében lehet, illetve meg kell vizsgálni az úgynevezett elterelésre vonatkozó szabályozási lehetőséget, a veszélyesség szempontjából történő differenciálás jegyében az eltérő súlyú szankcionálást.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés