ÉKES JÓZSEF (független): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Elég régóta hallgatom az ön válaszadásait, és megfigyeltem, hogy megpróbál jelzőket használni másokra, a kérdést feltevőkre.

Tessék nekem megmondani, hogy ma Magyarországon a hazai kis- és középvállalkozásoknak egyáltalán van-e víziójuk. Mi folyik ma Magyarországon? Hogy áll a fizetési morál? Van-e körbetartozás? Folyik-e az adók kijátszása? Működik-e a feketegazdaság? A mostani adóbeterjesztés azt jelenti, hogy amit az egyik zsebemből kiveszek, azt a másikba berakom.

Ön sokszor használ jelzőt. Amikor 2003-ban az áfatörvénnyel kapcsolatban elmondtuk az észrevételeinket, azt is megemlítettük, hogy Szlovákia, Csehország és még sok más ország nem azokhoz az áfakulcsokhoz nyúlt, amelyekhez Magyarország. Felteszem magamban a kérdést, azt a jelzőt, hogy nincsenek meg a kellő ismereteik, a szlovákokra vagy a lengyelekre is használja-e. Én azt mondom, a kormánynak nincs meg a kellő bátorsága ahhoz, hogy megalkossa a megfelelő adótörvényeket, hogy egyáltalán víziót adjon a hazai gazdasági társaságoknak és ezen keresztül az állampolgároknak. Így lehet egy versenyt elveszíteni, így lehet a gazdaságélénkítést lelassítani! Higgye el nekem, egy normális adórendelet megalkotása után - amiben látnak fantáziát a vállalkozások - Magyarországon a fizetési morál nagymértékben fog javulni.

Ön is nagyon jól tudja, hogy milyen körbetartozások vannak ma a magyar gazdasági társaságok, a kis- és középvállalkozások esetében. Ebben is rendet kellene vágni. Egyáltalán egy víziót kellene adni a magyar állampolgároknak, a magyar nemzetnek, s benne a hazai kis- és középvállalkozásoknak. De az, hogy az egyik zsebemből kiveszem, a másikba berakom, és nem csökkentem az adóterheket, nem megoldás.

Tudja ön, hogy hány adónemet vetettek ki az önkormányzatok? Ez is sújtja a vállalkozásokat. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu