HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz nevében módosító indítványt nyújtottunk be az országgyűlési határozati javaslathoz, mintegy figyelemfelhívásként is.

Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a viszonosság elve, és ez az országgyűlési határozati javaslat, ami most előttünk szerepel, azt tartalmazza - mintegy egyoldalúan -, hogy Magyarország kötelezettséget vállal arra, hogy a Magyar Köztársaság soron kívül visszaszármaztatja az Orosz Föderációnak a hazánk területén lévő kulturális örökséget képező kulturális értékeket, hogy röviden mondjam a határozati javaslat szövegét.

Úgy gondoljuk, hogy fontos a viszonosság, és szó szerint ugyanezt fordított helyzetben is kérjük, hogy a határozati javaslatba foglaljuk bele. Úgy gondoljuk, hogy alaposan át kell gondolni ezt a határozati javaslatot. Azt gondolom, hogy ez minimális igény egy ilyen ügyben, hogy alapos átgondolás történjen.

(17.20)

Ezzel az egyébként eredeti javaslatban szereplő apró, egymondatos gesztusnak tűnő szöveggel problémáink lehetnek, esetleg nem várt következményei lehetnek ennek a dolognak. Miért is mondom ezt? Mert ha megszavazzuk ezt a határozatot ezzel a szöveggel, akkor jogos igényeink ügyét az orosz félre bízzuk, és ebben az esetben saját törvényalkotásunk ottani véleményezésétől függ - és ezt mondják, hogy ez így van -, hogy számunkra a kért műtárgyak visszaadhatók, avagy sem.

Nekünk ugyanakkor mégiscsak saját szempontjaink teljes körű figyelembevételével kellene itt határozati javaslatot megfogalmazni. Ezért nyújtottuk be mi módosító indítványunkat, hogy felhívjuk a figyelmet arra, nagyon sok magyar műkincs, műtárgy van még az orosz föderáció területén, ezek egy jó része már magyar és orosz szakemberek közös munkája eredményeként azonosított - megjegyzem, az előző meg a korábbi kormány meg a mostani kormány e területen végzett hasznos munkája alapján is történt ez a dolog -, és ennek a folyamatnak most egy részállomásánál vagyunk, ami - ugye, a sárospataki könyvtár visszaadásáról beszélünk - a sárospataki könyvtár ügyében egy nagyon fontos lépés lehet.

Szeretném jelezni, mi is azt szeretnénk, ha ez a műkincsegyüttes visszakerülne Magyarországra. Azt is szeretnénk, ha ez teljeskörűen történne. Úgy gondolom, fontos szóvá tennünk itt a parlamentben is azt, hogy most 172 kötet visszakerüléséről van szó. Az a - mondjuk így - gyűjtemény 174 kötetből állt, amit 1944-ben elmenekítettek Sárospatakról Budapestre. Ez a 174 könyv került a jelenlegi orosz föderáció területére. Ebből egy könyvet már visszakaptunk korábban, most 172 érkezik vissza. Egy még hiányzik, a legértékesebb, ahogy itt hallottuk korábban is, egy XVI. századi kódex, egy kézzel írt biblia, az úgynevezett lengyel biblia.

Tehát szeretném jelezni, hogy most sem teljes körű ez a visszaszolgáltatás, még a sárospataki könyvtár tekintetében sem. Ezért szólunk aggódó hanggal, mert ha teljes körű lenne a sárospataki könyvtár visszaszolgáltatása, de nem az, akkor esetleg el lehetne gondolkodni ezen az egymondatos gesztusértékű és nagyon egyoldalú határozati javaslaton, amit a magyar fél vállal. Úgy gondolom, még akkor is, ha a különböző külügyi csatornákon eddig is - ez nagyon helyes - és ezután is, és ezt a kormány jelezte a bizottsága vitaszakaszban és tegnap is, mindig jelzi az orosz félnek, hogy nem mondunk le egyéb követelésünkről, a sárospataki könyvtár ügyében ez az egymondatos, egyoldalú, szinte gesztusértékű határozati javaslat esetleg problémát jelenthet.

Szeretnénk jelezni azt, hogy nem teljes körű ez a visszaszolgáltatás sem a sárospataki könyvtárat illetően sem, és hogy folytatnunk kell ezt a munkát. Ha ez a munka ezután is folytatódik, ahogy eddig is folyt, azt mi üdvözöljük.

Szeretném azt is jelezni, hogy természetesen, ha önök a módosító javaslatunkat nem fogadják el, mi akkor sem fogunk nemet mondani a határozati javaslat végszavazásakor, de azt hiszem, hogy fontos a teljes körű visszaszolgáltatás melletti elkötelezettséget hangsúlyozni itt a magyar parlamentben, és kérem, hogy mérlegeljék módosító javaslatunkat, hátha ez is segítő lehet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu