KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután már annyian várják a hozzászólásomat, ezért úgy gondoltam, nem fosztom meg önöket ettől az élménytől, azonban a 15 percet egy kicsit rövidebbre fognám, tekintettel arra, hogy ma már olyan sok minden elhangzott itt a Házban.

Nos, én mindenekelőtt a törvényjavaslat egészségügyi vonatkozásaira és az egészségügyi felsőoktatás vonatkozásaira szeretnék kitérni. Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy igen hosszú előkészítő munka eredménye. Az Európai Unió tagjaként figyelemmel kell lennünk a felsőoktatással kapcsolatos közös folyamatokra is. A bolognai folyamat szerint cél a felsőoktatásban szerzett diplomák összehasonlító rendjének a kialakítása, így az egészségügyben is, hogy nemzetközi szinten versenyképesek maradjunk.

A hallgatók igényeinek és érdekeinek figyelembevételét jelenti az egységes kreditrendszer kialakítása a mobilitás elősegítése érdekében. Fontos, hogy az európai felsőoktatási intézmények a tanulmányi, kutatói programok terén együttműködjenek.

(14.30)

A felsőoktatási törvényjavaslat mindezekre tekintettel alakult ki az egészségügyre vonatkozóan. A javaslat olyan intézményrendszert kíván kialakítani, amelyben szétválnak az oktatási, kutatási, gazdálkodási, végrehajtási hatáskörök, lehetővé téve, hogy mindkét területen a szükséges szakértelem álljon rendelkezésre.

Az egészségügyi tárca, az egészségügyi szervezetek, az egészségügyi vezetők az ágazat felsőoktatási képzését érintő törvényi szakaszhoz több észrevételt tettek - itt szeretném megjegyezni, hogy zajlott egyeztetés az egészségügy vonatkozásában, csak azoknak, akik kifogásolták az egyeztetés hiányát -, amelyek a jelen törvényjavaslatba beépítésre kerültek. Az észrevételek jelentős része a képzési szerkezetre vonatkozott, és a lineáris képzés egymásra épülő rendszerével függött össze.

Az egészségügyi felsőoktatás, az egészségtudományi képzés egy speciális, megkülönböztetett része a felsőoktatásnak. Az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek és az ezen belül elhelyezkedő főiskolai karok helyzete sajátos, hiszen részt vesznek az oktatáson kívül az egészségügyi ellátásban is. Ez az aktív egészségügyi ellátásban való részvétel és az elméleti képzés összekapcsolódása teszi egyedivé az egészségügyi felsőoktatást. Éppen ezért fontos az orvos- és egészségtudományi egyetemek, főiskolák működésének, irányításának, szervezettségének, finanszírozásának, gazdálkodásának mikéntjét szabályozni jelen törvényjavaslatban.

A törvényjavaslatban mindösszesen két paragrafus foglalkozik az egészségügyi felsőoktatás kérdésével. Ez a két paragrafus azonban megfelelően szabályozza a felsőoktatási integráció során létrejövő centrumok vagy centrum nélkül működő egyetemek működését. A jogszabálytervezetbe négy év működési tapasztalatai épülnek be, és fontos megemlíteni, hogy az érdekelt intézmények és centrumok vezetőivel, elnökeivel megtörtént az egyeztetés, tehát így kerül be a törvényjavaslatba. Így ezen törvényi helyek most lehetőséget adnak arra, hogy a betegellátás, a progresszív betegellátás, az egyetemi képzés, a szaktovábbképzések, a továbbképzések és az egyéb egészségtudományi rendszerben lévő rezidensképzés körülményeinek megfelelő gazdálkodási, működési keretet és nagyfokú önállóságot jelöljön ki. Ezt az önállóságot külön is szeretném hangsúlyozni.

Az Európai Unió bizonyos megkülönböztetéssel kezelte az egészségtudományi képzést, a bolognai folyamatban, a kétlépcsős képzés kialakításának vonatkozásában. Mint ismeretes, Európa legtöbb országában egy képzési ciklusban hagyták az orvosképzést, ugyanakkor néhány tagállamban kétciklusú az orvosképzés. Tekintettel arra, hogy Magyarországon napjainkig nyitva maradt ez a szakmai vita, hogy két- vagy egyciklusú legyen-e az orvosképzés, a jelenlegi törvényjavaslat e szakmai vita eldöntését nem vállalhatja fel. A javaslat azonban végső soron biztosítja a keretet a képzés kétciklusúvá válásához is.

Mindezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert ma Magyarországon az egyciklusú képzés során rendkívül költségesen képezzük ki az orvosokat, akik a képzést követően nem maradnak meg a pályán, legalábbis egy jó részük, és nem végeznek közvetlen gyógyító tevékenységet, vagyis azt, amire ki vannak képezve, hanem például az egészségügy egyéb területeihez kapcsolódóan gazdasági területeken helyezkednek el. A kétciklusú képzés során viszont egy alapképzésben részesül a hallgató, ahol elsősorban az egészségtudomány diszciplináris alapjaira épül a képzés, majd a második ciklusban válik lehetővé egy másik irányt felvenni, vagyis nevezetesen a gyógyító orvosláshoz megtanulni a szükséges ismeretanyagot, majd ezt követően részt venni a gyógyító orvoslásban.

Az egészségügyi felsőoktatás másik nagy szelete az orvosképzés mellett a diplomás szakdolgozók képzése. A magas szakképzettségű, jó szakmai tudással rendelkező ápolók és szakdolgozók képesek arra, hogy az orvosi feladatok egy részét átvegyék, ezt úgy hívjuk, hogy delegált orvosi feladatok. A jelenleg kormányrendelettel szabályozott létező főiskolai szakok alapképzési szakonként alakulnak át, masterképzést is biztosítva. Itt szeretném megjegyezni Pósán képviselő úrnak, hogy ez a törvényjavaslat arra is alkalmas volt, hogy korábbi kormányrendeletet magasabb törvényi szintre emeljen, majd a végrehajtási utasításokat nyilván kormányrendelettel és több kormányrendelettel kell majd szabályozni. Ez megfelel egyébként az Európai Unió hatályos direktíváinak.

A képzési szerkezetet érintően éppen az egészségügyi felsőfokú szakképesítésekre tekintettel került be a 32. § (4) bekezdésébe az a lehetőség, hogy az egyes képzések vonatkozásában négy félévnél hosszabb idejű is lehet a felsőfokú szakképzés, figyelemmel az Európai Unió külön direktívája alapján szabályozott szülésznői szakképzésre. Az egészségügyi felsőoktatási intézmények szervezeti változásait illetően az egyetem, illetve egészségügyi centrumok vezetőivel történt egyeztetés alapján megnyílik a lehetőség, hogy a felsőoktatási centrumok fennmaradjanak, megmaradjanak a vidéki egyetemeken, az eddiginél nagyobb önállóságot kaphassanak ezek a centrumok. Ez nagy horderejű és nagy jelentőségű a törvényjavaslat szempontjából, hiszen a vidéki felsőfokú ápolóképzési rendszerek megmaradhatnak. Ugyanakkor a Semmelweis Egyetem sajátos struktúrája - orvosképzés, felsőfokú ápolóképzés - az egyetemi autonómia függvényében fennmaradhat.

Az előttünk fekvő felsőoktatási törvényjavaslat nagymértékben hozzájárul a jelenleg is meglévő főiskolai és egyetemi szintű ápolóképzés önállósodásához, az ápolás mint önálló diszciplína elismertetéséhez. Ezért külön szeretném kiemelni, hogy az ápolói szakképesítés vonatkozásában ez a törvényjavaslat rendkívül előremutató, a XXI. századhoz méltó. Ugyanakkor az ápolóképzésről beszélve nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyre kevesebb az ágy mellett dolgozó, a szó hagyományos értelmében vett ápolói feladatokat ellátó nővér. Bár ez a kérdés nem tartozik szigorúan a felsőoktatási törvényjavaslathoz, de hangsúlyt kell helyeznünk arra is, hogy azok a fiatalok, akik elhivatottságot éreznek a pálya iránt, egészségügyi szakiskolákban, szakközépiskolákban kezdhessék meg a tanulmányaikat.

Összességében a felsőoktatási törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, tehát egészségügyi szakma és hivatás tekintetében megfelel a célnak, hogy a szakmai minőség megőrzése mellett versenyképes diplomát adjon az orvos- és az ápolóhallgatók számára is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu