KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki ma délelőtt figyelte a vitát, az meglehetősen nehezen tud eligazodni abban, hogy miről is folyik a vita. Mert arra, ami a vita tárgya, Domokos képviselő úr azt mondta előző megszólalásában, hogy ez a törvényjavaslat igazából elfogadható, most eltekintve a 65. §-tól. Az egész megszólalásuk tehát abba az irányba mutatott, hogy semmi bajuk ezzel a törvényjavaslattal, ez a törvényjavaslat az emberek számára, a vállalkozók és a magánszemélyek számára kedvező. (Derültség az ellenzéki oldalon.) Persze bajban vannak, mert ezt nem akarják kimondani, bár én úgy vélem, hogy Domokos képviselő úr ezt kimondta. S miután erről már nincs mit beszélni, áttért a nyugdíjrendszer elemzésére, ami nem is tudom, hogyan keveredhetett ide a törvényjavaslat vitájába.

El kell mondani azt is, hogy összehasonlította a Fidesz-kormány nyugdíjpolitikáját - amit én nem hoztam volna ide a Ház elé, mert az siralmas volt a nyugdíjasokra nézve - a mostanival, és próbálja így beállítani azt a plusz 3 százalékos növelést, ami 2001-2002-ben következett be, de nagyon jól emlékszünk rá, hogy hogyan következett be. Az akkori kormány jelentősen alultervezte az inflációt, úgy hozta be a 2001-2002-es költségvetést, s volt a pénzügyminiszter úrnak egy elszólása a Házban, és az akkori ellenzék gyakorlatilag kikényszerítette, hogy az elszólásához következetesen ragaszkodjon. Így jött be az a plusz 3 százalékos nyugdíjnövelés (Derültség az ellenzéki oldalon.), miközben 1998-99-ben egy nagyon erőteljes megszorítást kellett elviselniük a nyugdíjasoknak. (Tállai András: Milyet?) Nem akarom Tállai képviselő urat emlékeztetni az 1998-as beszélgetésünkre, hogy milyen stratégia vezette önöket a nyugdíjemelésekkel kapcsolatban. (Derültség az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu