MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Ezen gondolattal magam is egyetértek, ezért is fogalmazunk meg konstruktív javaslatokat, a Fidesz javaslatcsomagját, ugyanakkor sajnálatos módon a kormánypártok, a szocialisták és a szabad demokraták eddig lényegében nem engedték a parlament vitája elé, pedig lenne mit vitatni. Tényleg kell egyfajta szemléletváltás, mert az eddigi módon a lemaradásunk fokozódik.

Molnár Albert ott téved, hogy mindig regionális szinten kell nézni Magyarország teljesítményét a környező országokhoz képest. A mi ciklusunk, tehát a Fidesz kormányzása alatt ebben a régióban Magyarország a gazdasági növekedésben és az egyéb paraméterekben, amelyekben mérjük a gazdaság teljesítményét, a legkiemelkedőbb és vezető szerepű ország volt. Ma a régión belül szinte nem találunk olyan gazdasági paramétert, amelyben ne esnénk a legalsó szintre; a gazdasági növekedés is ilyen.

El kell mondanom, én nagyon komolyan félek attól, hogy gazdasági növekedésünk a tavalyi évhez képest jelentősen visszaesik, akár 1,5-2 százalékos szintre, ugyanis nem történnek meg azok a lépések, amelyek a magyar gazdaság teljesítőképességét, versenyképességét fokoznák. Ennek vannak regionális vonatkozásai is. Én mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselő, kiállok a Békés megyeiek mellett olyan szempontból, hogy sajnálatos módon, figyelve a regionális statisztikai adatokat - felhívnám Katona Tamás figyelmét, aki valamikor még statisztikával is foglalkozott -, a megye lemaradása, a többi megyéhez képest történő pozíciója: a legtöbbet romló megye volt.

(11.30)

A rendszerváltás óta Békés megye az a megye, amely öt-hét hellyel esett vissza a megyék rangsorában. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sajnos ilyen szempontból mindig az utolsó vagy az utolsó előtti volt, de Békés megye a középmezőnyben volt, és innen esett drasztikusan vissza, ma már az utolsók közé tartozik.

Nincsen olyan stratégia, nincsen olyan világos előmozdító terv, ami ezen változtatna, és itt a Parlament falai között mi partnerek vagyunk abban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ehhez szakmai segítséget nyújtsunk.

Köszönöm szépen. (Tállai András tapsol.)

Forrás: parlament.hu