RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Kárpáti Zsuzsa Képviselő Asszony! Azt hiszem, az ön figyelmét elkerülte, hogy a Debreceni Egyetem problémája gyakorlatilag minden egyetemen probléma. Ha kinyitja a mai újságokat, akkor például látja, hogy az ELTE hallgatói tiltakoznak az ottani megszorítások és leépítések miatt. Egyébként nyugodtan beszélhet a Szegedi Egyetemen az oktatókkal, nyugodtan beszélhet az ország bármely más egyetemén, felsőoktatási intézményében az oktatókkal. Katasztrofális az a helyzet, amit önök az idei évre előidéztek. Nagyon szomorú, de ez a valóság.
Most az a probléma, hogy ez a törvény az idei évből akar kiindulni. Ehhez képest teremt biztosítási garanciákat. Csak hát tényleg két adatot hadd mondjak; például az egyetemekre felvett diákok esetében mi volt a helyzet államilag finanszírozott képzés esetén? 2002-ben felvettek egyetemre 21 500 hallgatót, most 17 500-at. A mostani felsőoktatási törvény, ami előttünk fekszik, ezzel a 17 500 fővel kalkulál. Államtitkár úr elmondta, hogy milyen nagyszerű lesz, mert a masterképzés magasabb normatívát fog kapni. Igen ám, de az egyetemi képzés eddig is magasabb normatívával rendelkezett, és az a helyzet, hogy az egyetemi képzésben részt vevők gyakorlatilag az első három évben alacsonyabb normatívát fognak kapni, és csak az utolsó két évben fognak magasabb normatívát kapni, tehát nem végig jár a magasabb normatíva. Ez is mindenképpen gondnak tekinthető.
Ráadásul abból a helyzetből fogunk kiindulni, ahhoz a helyzethez képest teremtjük meg a finanszírozási garanciákat, ami most az összes egyetemen és felsőoktatási intézményben rendkívül nehéz helyzetet jelent, és azt fogjuk mondani, hogy na, ebből kiindulva, ehhez képest akkor garanciát fogunk teremteni. De ez, még egyszer mondom, igazán nem fogja elősegíteni a magyar felsőoktatási intézmények felzárkózását. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés