TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, akárhányszor hozzászól, mindig minősít. Ezt egyszerűen nem tudja elkerülni. De most már rájöttem, hogy mi ennek az oka. Ön, ha jól tudom, a Horn-kormány idején a Statisztikai Hivatalban dolgozott, s ott biztosan magáévá tette azt a mondást, amely Churchill által lett ismert a világon, hogy “azt a statisztikát szeretem, amit saját magam hamisítokö. Abban az időben tehát államtitkár úr nyilvánvalóan a statisztikát maga gyártotta, és nyilván olyan statisztikát hozott ki, amilyet ő szeretett. Most pedig, miután már nincs ráhatása a Statisztikai Hivatalra, egyszerűen azt olvassa ki a számokból, amit saját maga szeretne, amit - Churchill mondása szerint - esetleg saját maga hamisítana. No de már nem tudja hamisítani, mert az Eurostat statisztikai hivatal például egyértelműen kimondta, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, amelyik egyetlen feltételt sem teljesít az eurózónához való csatlakozás feltételei közül. Egyetlen feltételt sem.

Az Eurostat azt mondja, hogy Magyarországon a 2004. évi adatok alapján - a 2005. évit még nem is adtuk hozzá - 60,7 százalék a GDP-hez viszonyított államadósság mértéke. Tudom, hogy most majd reklamálni fog az államtitkár úr, mondván, hogy én hülye vagyok meg felkészületlen vagyok, de hát az Eurostat mondja ezt, kérem! Tessék akkor odafordulni és ott reklamálni, hogy nem jó a statisztika. Gondolom, az Európai Unió statisztikai hivatala biztosan nem kérdezte meg önt, hogy leírhatja-e ezt, de hát azt írja, hogy nem felelünk meg. S önök erre semmilyen választ nem kívánnak adni, nem kívánnak erre reagálni és válaszolni arra, hogy az ország versenyképessége egyszerűen már minősíthetetlen, hogy komoly beruházást befektető már nem hoz ide, hogy leminősítik az országot a költségvetési hiány és az államadósság növekedése miatt. Pedig ezekre a kérdésekre kellene választ adni, és nem arról beszélni, hogy ki milyen felkészült, és ki hogyan látja másként a helyzetet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu