TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Révész Máriusz úr mindig csak azt hallja meg egy hozzászólásból, amire reagálni kíván. Ha figyelt volna, tudná, hogy elismertem, hogy vannak gondok. Nem azt mondtam, hogy minden rózsás, de az tény - s ezzel Pósán képviselő úr megjegyzésére is reagálok -, hogy én világosan mondtam a számokat. Említettem egy 2002. és egy 2005. évi költségvetési előirányzatot, a 2002-es 140 milliárd volt, amit önök hagytak jóvá, az idei költségvetésben pedig ez az összeg megközelíti a 200 milliárdot.

Ezt mintegy tényadatot közöltem, és nem azt mondtam ezzel, hogy ebből biztosan jut a debreceni könyvtár folyóirat-beszerzésére, mind a 150 féle kiadványra elegendő pénz. Nem jut sajnos. Nem jut elegendő pénz az egyetemen dolgozók bérére, és még nagyon sok mindenre, ahogy felsoroltam, mint ahogy más területen sem. Azt, hogy ez oka vagy következménye-e a beterjesztett törvénynek, nyilvánvalóan sokféleképpen lehet magyarázni, de én szoros összefüggést nem látok ezek között. Attól, hogy nincs annyi pénz, nem áll annyi forrás rendelkezésünkre, mint amennyire szükség lenne, még nem tárhatjuk szét a kezünket, mondván, hogy hát akkor nem csinálunk semmit, nem hozunk döntéseket a felsőoktatás modernizálására. Éppen azért van szükség változtatásokra, hogy a forrásokat és az elvégzendő feladatokat összhangba hozzuk, olyan képzési rendszert alakítsunk ki, amely finanszírozható, és az állam azokhoz a feladatokhoz, amelyeket a társadalom nevében elvár az egyetemektől, a megfelelő forrásokat is biztosítsa.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu