VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, tisztelt Ház, mindenképpen dicséretes, hogy Katona államtitkár úr megpróbálja megvédeni a kormány elmúlt kétéves adótevékenységét. Sajnos nincs könnyű vagy szinte lehetetlen dolga van, hiszen az elmúlt két évet, ahogy Tállai András kollégám is mondta, az adóemelések jellemezték. Hogy mi ennek az oka, azt gondolom, ma már valamennyien tudjuk: 2002-ben jelentősen - hozzá is tehetem: felelőtlen módon - túlígérte magát az MSZP a választási kampányban. Majd 2002 nyarán válaszút elé került: vagy teljesíti a felelőtlen ígéretei jelentős részét, akár még a gazdaság teljesítőképessége ellenére is, a gazdaság rovására, és akkor az önkormányzati választáson jól szerepel, vagy pedig nem, és akkor az önkormányzati választáson ennek nyilván következménye van. Sajnos az előbbit választották, és ezért történt az elmúlt két évben sorra-rendre adóemelés minden egyes adótörvény-módosításnál.
Államtitkár úr emlékezhet még rá, hiszen akkor Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke volt, tehát részt vett ennek a kormánynak a korábbi munkájában is: áfaemelések 2003-ról 2004-re jelentős mértékben történtek. Élelmiszer, gyógyszer, különböző gyógyászati segédeszközök és más egyebek ára emelkedett emiatt; energiaadó bevezetése, az ökoadó bevezetése, különböző talajterhelési, vízterhelési és más díjak megjelenése, amely szintén rontotta a magyar gazdaság versenyképességét. Innovációs járulékot vezettek be, emlékezzen vissza, államtitkár úr, ez is egy új adónem volt, ez is ebben a ciklusban jelentkezett először; és itt van most, amiről már szóltunk az előbb, a vállalkozói járulék bevezetése 4 százalékos mértékben. Ilyen sem volt korábban.
Ha tehát az alapokokat keressük, tisztelt államtitkár úr, önök jelentősen túlígérkeztek, az önkormányzati választások megnyerése miatt túlvállalták magukat, ennek pedig a gazdaság látta a kárát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés