BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A vitaszakasz azon szakaszához kívánok hozzászólni, amely az illetékek csökkentését javasolja módosítás gyanánt.
Domokos képviselő úrnak igaza van - helyben ez hogyan csapódik le választókerületünkben? Ha az illetékek módosulnak vagy magasak, azt mondják, drága az állam, megint fejnek minket, mint a fejőstehenet, és olyasmiért kell fizetni, amiért valójában szolgáltatást sem kapunk. Úgy gondolom, az ellenzéknek az a feladata, hogy ilyenkor tisztelettel megjegyzi a kormánynak, hogy mit ígértek, tisztelt hölgyek, urak, annak idején a választási kampányban. És az önök fejére olvassuk azt, amit nem tettek meg, mert a magyar állampolgárok ezt tőlünk elvárják, hogy az önök fejére olvassuk. Önök erről szívesen hallgatnak.
Mit ígértek tehát önök az illetékekkel és az állammal kapcsolatban? Azt ígérték, hogy olcsóbb államot fognak megvalósítani, olcsóbb állami szolgáltatásokat, olcsóbb központi igazgatást és olcsóbb állami működést. Úgy gondolom, hogy ezt nem tudták végrehajtani. Nem teszik a dolgukat, pedig megígérték, pedig nagyon fontos lenne, mert, tisztelt államtitkár úr, én nem korholom önöket és nem is hibáztatom, hiszen alkalmasint önök bekalibrálják egy állami költségvetés adott évi összegénél, hogy mennyi lesz a bevétel. Jön a kormányoldal, a tisztelt államapparátus, és mondja, hogy milyen kiadási oldalt szeretne megvalósítani. Önök ilyenkor azt mondják, hogy vagy hagyjanak el belőle, vagy pedig megkeresik, hol a bevétel lehetősége; ez a fiskális politika. Úgy gondolom, hogy önök megígérték azt, hogy adókat csökkentenek, és lám, 33-szor emeltek adót, és hat új adót vezettek be.
Államtitkár Úr! Én egyetértek azzal, hogy az uniós csatlakozást illetően új adónemeket be kellett vezetni, ugyanakkor, tisztelt államtitkár úr, mi mindjárt maximumra járattunk sok mindent, a plafonra járattunk sok adómértéket, amit nem kellett volna. Pontosan az államkassza, a Pénzügyminisztérium és az állami kiadások kapzsisága miatt, mivel kiadási oldalról fölnövelték a kiadásokat, viszont bevételi oldalról meg a fedezetéről kellett gondoskodni. Ezt rosszul tették, mert épp erről beszélgettünk, hogy magas a hiány és magas a hitel-igénybevétel. Ezáltal a kamatok is magasak.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés