BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Gondolva és nem ellenkezve önnel, elnök úr, hátha hölgyek is hallgatják a rádiót, még annyit az előző vita lezárása kapcsán részemről, ha megengedi: ha valami rossz az országnak, az ellenzéknek is rossz; ha rosszabbul megy, annak mi nem tudunk örülni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, a mi megnyilvánulásunk az adótörvények kapcsán: pontosan a kormány bejelentett szándékait - lehet, hogy komolytalan szándékait - szeretnénk komollyá változtatni, mégpedig azért, hogy segítsük a magyar gazdaságot, segítsük a megélhetést és a munkahelyek létrehozását azzal, hogy különböző adócsökkentő javaslataink vannak. Ez a mostani tárgyalási szakaszra is vonatkozik, hogy javasolunk további eljárási könnyítéseket. Ugyanis úgy véljük, az a feladatunk, mint ahogyan már többször mondtam, hogy számon kérjük önöktől az ígéreteket, ugyanakkor e tekintetben progresszív, együttműködő, konstruktív ellenzék kívánunk lenni.
Higgyék el: önök, Molnár képviselő úr, három éve kormányoznak, és nem tudom, komolyan gondolják-e az elosztórendszerek reformját, kiigazítását vagy sem, de eddig tüneti kezeléseket alkalmaztak, és semmiféle átütő sikerű kérdést nem tud tapasztalni a Magyar Köztársaság állampolgára, mert nem él jobban, ugyanakkor a terhek növekedtek számára, vagy legalábbis sok esetben stagnál a jövedelme, különösen a gazdaságilag depressziós térségben.
Fontosnak tartjuk tehát a most benyújtott adótörvény-javaslat utolsó tárgyalási szakaszában is kezdeményezett módosításainkat, pontosan azért, hogy jobban éljenek Magyarország állampolgárai, segítsük a reálszférát, a reálgazdaságot, a munkahelyteremtést és az adóval kapcsolatos intézkedéseket.
Molnár Képviselő Úr! Fontolják meg, mert annak hatása, amelyet önök még majd be fognak nyújtani, nem érik meg. Benne van a bukásuk is, tudják-e? Ha nem teszik meg azt, amit maguktól a magyar társadalom vár - megígérték, hogy adókat csökkentenek -, megbuknak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés