DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Nem hiszem, hogy itt pénzügyi vitát meg árfolyamvitát kellene folytatnunk, amit előszeretettel szeretnek idehozni. A benzin és a gázolaj kapcsán beszéltük meg, hogy milyen jótékonyan hatott a magyar gazdaságra az, hogy a gyengülő dollár nem emelte az árakat a szállítók, illetve az üzemanyag-felhasználók számára.

Ön azt is nagyon jól tudja, hogy mi a fő probléma. Abban talán egyetérthetünk, hogy sok tekintetben a piac alakítja a forint árfolyamát. Meghatározó például a környező, illetve a csatlakozó országok esetében az, hogy milyen a zloty és a forint együttmozgása, vagy az, hogy hogyan alakul a korona és a forint viszonylata. Nagyon jól tudjuk, hogy ez piaci körülmények között alakul ki. A külföldi piaci befektetők azonnal reagálnak például a lengyel költségvetés és politika változásaira. A múlt héten a magyar forint gyengült, “ócsóbbáö vált, amit önök oly régóta szeretnének. Ehhez senkinek nem volt semmi köze, tulajdonképpen a lengyel kormányválság váltotta ki. Ezek a tények!

Ami a mi kezünkben van, az az, hogy a magyar kormány milyen adórendszert vezet be. Mi ellenzékiek pedig felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezt nem veszik figyelembe, hanem ráfogják az ellenzékre, ráfogják a múltra, ráfogják a környező országokra és nem tudom, még kire. Azonban van olyan cselekvési lehetősége a magyar kormánynak, amellyel semlegesen reagálhatna arra, hogy ne rontsa a turizmus meg a magyar kereskedelem helyzetét. Gondoljon csak arra, hogy változott a fürdőszolgáltatások vagy az egészségügyi szolgáltatások áfája. Az helyből adóemelést és olyan versenyhátrányt jelentett, amelyet ma is nyögnek a magyar fürdők.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu