DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a 20. ponthoz szeretnék visszakanyarodni, amelyben meg szeretném erősíteni Varga Mihály, Tállai András, Bernáth Ildikó és Pokorni Zoltán képviselőknek azt módosító javaslatát, amely az áfakulcsok csökkentése irányában hat.
Az államtitkár úr még optimista, a statisztikai adatokból olvassa ki az adatokat, de tudjuk, a statisztikával egy baj van: eléggé késleltetve nézi az adatokat, többnyire egy-másfél, sőt a Békés megyei adatokat kétévnyi késedelemmel szokta összesíteni, és utána hozza nyilvánosságra. A publikációnak ilyen a késlekedési ideje, ezért érdemes megnéznünk azt, hogy például mi történt az ipari termelésben, ha az államtitkár úr figyelne. Bizony, a január és február közötti időszakban az ipari termelés 0,6 százalékkal nem felül-, hanem alulmúlta az előző hónapi teljesítményt.
Ami egyébként a múlt évben még egy biztató jel volt, hogy egyes hónapokban 10 százalékos növekedés is volt; bizony januárról februárra - ez már dokumentált - és februárról márciusra is vélhetően ezeknek a területeknek nem lesz különösebb dinamikája.
(21.00)
Bizony, ez sokat segített a múlt évi nemzetitermék-növelésben. És bizony, ennek több összefüggése van, részben a kormányon kívüli összefüggése, mert a nyugat-európai konjunktúra, ellentétben azzal, ahogy 2003-ban és 2004-ben segítette a magyar növekedést, ez a konjunktúra most csökken. És ez volt a nagy kihívás, tisztelt államtitkár úr 2000 végén, 2001-ben, amikor újból az akkori Európai Unió és az Egyesült Államok kereslete csökkent, és bizony akkor a magyar kormánynak nagyon fontos volt, hogy milyen lépéseket tesz, hogy fönntartsa azt a gazdasági növekedést, amit most nagyon lekezelnek, hogy csak 4 százalék volt, de ez az év nagyon sok veszélyt jelez előre, és ezért ellenlépéseket kellene tenni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert az Európai Unión belül más a helyzet 2005-ben, mint a múlt évben volt, amire ön most hivatkozik.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés