DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Varga Tamás Sándor elfogására Amszterdamban, Hollandiában, a vele szemben elrendelt nemzetközi körözés alapján került sor, miután különböző bűncselekmények miatt elítélték, és a büntetésének letöltése elől külföldre szökött, illetőleg a folyamatban lévő büntetőeljárás alól is kivonta magát. A vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancsok az illetékes holland igazságügyi hatóságoknak megküldésre kerültek.
Az Európai Unió tagállamai között a kiadatási eljárást felváltotta az átadási eljárás, aminek a lényege, hogy az Európai Unió valamely tagállama igazságügyi hatósága által kibocsátott európai elfogatóparancsot az Európai Unió azon tagállamának igazságügyi hatósága, ahol a keresett személy tartózkodik, elismeri, végrehajtja, és elrendeli a keresett személy átadását az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállami igazságügyi hatóságnak. Ezt a határozatot, amennyiben a keresett személy beleegyezik az átadásba, a beleegyezés kinyilvánítását követő tíz napon belül kell meghozni, egyéb esetekben a keresett személy elfogását követő hatvan napon belül, kivételes esetben ez a határidő további harminc nappal meghosszabbítható.
Az Igazságügyi Minisztériumnak - mint az ebben az eljárásban közreműködő központi hatóságnak - kizárólag az európai elfogatóparancs továbbítása a feladata, a további intézkedéseket a másik tagállam, jelen esetben Hollandia hatóságai teszik meg. Feltételezem, hogy miként hasonló esetben a magyar hatóságok tennék, a holland bűnüldöző szervek is az ismertetett határidőkön belül átadják a keresett személyt. Ez egyben egy jelentősen rövidebb eljárást jelent egyébként, mint az úgynevezett korábbi kiadatási eljárás, kötött és egyértelmű határidők vannak, amelyeket minden bizonnyal minden tagállam be fog tartani és betart. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés