DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Írásban is jeleztem ezt a kérdést, ezúton is köszönöm önöknek a válaszokat, mégis fontosnak tartottam, hogy a plénumon is elhangozzék ez a probléma.
Sajtóértesülésekből tudom azt, hogy a balti államokban mintegy 700 magyar él, és ezek közül 300-an Lettországban. Ebből a 300 főből 200 az, aki jelenleg hontalan státusú. Ez a magyar ajkú közösség a jelenlegi állampolgársági szabályaink miatt magyar állampolgárságot szerezni úgy nem tud, hogy ott él, ahol eddig élt, és a volt állampolgárságuk a Szovjetunió megváltozása miatt elveszett számukra. Így ma élnek az Európai Unióban velünk együtt egy értékközösség tagjaiként, és mégis hontalan státusúak, tehát nem rendelkeznek uniós állampolgársággal azért, mert nem rendelkezhetnek egyelőre egy tagállam állampolgárságával. Azt gondolom, ilyen szempontból eléggé faramuci helyzetben vannak.
(16.40)
Ezért a kérdésem gyakorlatilag arra irányul, államtitkár úr, hogy az Unió hogyan tudja kezelni ezeket a kérdéseket. Az Európa Tanács - aminek ugyanúgy mindannyian, ezek az uniós tagállamok tagjai vagyunk - vagy akár az EBESZ intézményi rendszere alkalmas-e arra, hogy ennek a közösségnek a hontalansági státusát felszámolja, és annak a közösségnek a státusát, állampolgársági státusát megszerezzék, ahol éppen élnek? Vagy akár a kétoldalú tárgyalásokon milyen lehetőségek kínálkoznak arra, hogy ez a magyar közösség megszerezze az állampolgársági státust? Azt gondolom, azért is keresik a magyar kormányt, mert ők is az alkotmány felelősségi klauzulája alapján várnak segítséget a magyar államtól.
Köszönöm előre is a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés