DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném jelezni Domokos képviselő úrnak, hogy Babák úr konkrét dolgot mondott, én arra válaszoltam, arra pontos választ adtam, a számokkal tisztában vagyok. De ön sajnálatos módon ezt nem hallotta, ami nem baj, ennek ellenére erre reagált. A személyeskedésekre pedig nem szoktam reagálni, arra, hogy ki hova kerül. Az én sorsom indifferens, ha erre célzott; itt az ország gazdaságpolitikájáról van szó.

Az a lényege ennek a vitának - s ezt többször elmondtam -, hogy ez a törvényjavaslat adótechnikai kérdésekkel foglalkozik. Azt az adó-törvényjavaslatot még a tavaszi ülésszakban benyújtjuk, amelyik az adócsökkentéssel, az adóreformmal foglalkozik, természetesen figyelembe véve azt is, hogy itt az államháztartási reform egészéről van szó.

A gazdaság pedig szerencsére jó irányba halad, igen sajnálom, hogy a képviselő úr ezt nem így érzékeli. Az viszont a gazdaság szerencséje, hogy attól függetlenül is jó irányba halad, hogy ezt ki hogyan érzékeli. A tavalyi év adatai egyértelműen ezt mutatják.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu