DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az jogtechnikai kérdés valóban, hogy ebben a törvényben vagy más törvényben kell-e felhatalmazást kérni erre a televíziós székházberuházásra. Az azonban biztos, hogy erre szükség van, hiszen a Televíziónak korábban eladták a székházát, és szüksége van egy olyan székházra, egy olyan objektumra, ahol a modern kornak megfelelő digitális televíziózás elindulhat. Egyébként ez a költségeket is csökkenti, egyidejűleg a műszaki színvonalat pedig javítja.

Visszatérve arra, amit Domokos és Babák képviselő urak mondtak: nagyon nehéz úgy gazdaságpolitikai vitát folytatni, hogy megpróbáljuk, vagy ahogy önök teszik, megpróbálják végtelenül leegyszerűsíteni a dolgokat, és feketét, fehéret mondani, de akkor legalább az legyen pontos. Babák képviselő úr többször említette, hogy nő az államháztartás hiánya. Csak szeretném a konkrét adatokat mondani, hogy ennek birtokában mondjuk. Ha 2002-től nézem a tényadatokat (Domokos László: Májustól!): 8,5 százalék, 6,2 százalék, 4,5 százalék, az idei 3,6 százalék. Ezek az éves államháztartási hiány adatai. Ez nem egy növekvő idősor, azt szoktuk mondani, hogy monoton csökkenő sor.

Ami a foglalkoztatást illeti, valóban a munkanélküliségi ráta, ezt én magam is mondtam, most magasabb valamivel, mint korábban; a tavalyi év átlagára azt mondtam, hogy a tavalyelőttihez képest nem változott. De hiába mondja Domokos képviselő úr, hogy idei adatot mondjak, nincs. A legutolsó adat, ami rendelkezésre áll, ez a december és február közötti 3 havi átlag, ugyanis a munkaerő-felvételből mindig 3 havi átlagot számítanak, és ez a legutóbbi, ami rendelkezésünkre áll. Ez a két véglet, úgy látom, amit Domokos képviselő úr határoz meg, mert az meg nem felel meg a valóságnak szerencsére, hogy megyei adatok csak két év után vannak. Vannak olyan adatok, amelyek negyedévesek, az úgynevezett konjunktúraadatok negyedévesek. (Domokos László: KSH!) A KSH negyedéves adatokat közöl.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu