DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Szeretnék önnek idézni 2003 novemberéből; az ön frakciótársa, Gy. Németh Erzsébet a következőt mondta: “A 45 milliárd forint többletforrásait a 13. havi bér kifizetésének 2005. januárra halasztásával és a gépkocsik regisztrációs díjának előrehozásával teremtjük meg.ö Magyarul: áttették 2005-re, 2005-ben pedig azt mondják, hogy az a nulladik havi, az 2005-re vonatkozik. Tehát ha 2003-ról a 2004. évit áttették 2005-re, és… - az meg a 2005-ös, akkor valami nem stimmel, valami hiányzik.

Tisztelt Miniszter Úr! Én azt ajánlom önnek - hiszen az önkormányzatokon csattan az ostor meg a munkáltatókon, nekik kell majd kifizetni azt a pénzt, amit önök egyébként elvettek a munkavállalóktól -, hogy tegyék meg a száz lépés politikájában az első lépést. Ez egy gáláns lépés lenne, elismernék végre mindenféle csűrés-csavarás helyett, hogy kifizetik ezt a pénzt, és így nem kellene azt mondani nekünk, az ellenzéknek és a dolgozóknak, hogy a száz lépés politikája az valójában csak a szájtépés politikája. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu