DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság fejlesztéséről 1997-ben rendelkezett az Országgyűlés, amikor széles körű konszenzussal hozta létre az agrárium alaptörvényét. Általános megítélés szerint a törvény - annak ellenére, hogy nem minden pontja teljesült - betöltötte hivatását.
A törvény módosítását elsősorban az európai uniós csatlakozási követelményekkel történő harmonizáció tette szükségessé. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosításával a Nemzeti Agrárkerekasztal külön szakbizottsága is foglalkozott, megállapításai és javaslatai, ezek elemei a törvénymódosítás során érvényesítésre kerültek. A törvény megőrzi kormányzati ciklusokat átívelő keretjellegét. Figyelemmel kellett lennünk arra, hogy mint az Európai Unió tagja, annak agrárpolitikájához igazodva az ott megkövetelt feltételrendszert kielégítsük; ennek tükrében működtethetjük a hazai agrárpolitikát. Így került újraértelmezésre a nemzet költségvetéséből finanszírozható agrártámogatások rendszere is.
A törvény egyrészt igazodik az Európai Unió közös agrárpolitikájához, másrészt megszabja a magyar agrárgazdaság fejlődésének irányát és kereteit. Ugyanakkor nem helyettesítheti egy középtávú agrárstratégia megvalósítását, amelyet részben a kormányzati ciklusunk elején meghirdettünk, másrészt pedig most az átmenet éve után újra fogunk gondolni.
A törvénymódosításhoz 72 módosító javaslat érkezett, ezek alapvetően azt bizonyították, hogy a jobbító szándék került előtérbe.
Szeretném megköszönni a törvényjavaslat vitája során végzett munkájukat. Kérem, hogy a végleges törvényjavaslatot szavazataikkal támogassák, az abban foglaltak megvalósulását segítsék elő.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés