GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy ügyrendi felvetésem lenne. Arra kérem elnök asszonyt, hogy segítsen ebben, de a frakció nevében holnap az ügyrendi bizottsághoz fordulok, mert az ebben az ajánlásban szereplő indítványok nagyobbik része házszabályszerűtlen. Például az, amiről Tállai képviselő úr beszélt, illetve azok egy része, amelyekről Domokos képviselő úr beszélt, ezek az indítványok nem a Házszabály szerint vannak benyújtva, ezek csak azt a célt szolgálják, hogy el tudják mondani azt a politikai szöveget, amit elmondtak. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök még néhány nappal ezelőtt is a hiány miatt aggódtak, viszont az önök által benyújtott indítványok ezt a hiányt sok-sok száz milliárd forinttal növelnék.
A jövedéki adóról: Tállai úr biztosan tudja, mégis úgy tesz, mintha másképp lenne, hogy a jövedéki adó ennek a kormánynak a regnálása alatt egyetlen forinttal sem növekedett, ma is ugyanannyi, mint volt a Fidesz kormányzása idején. De ha jólesik, lehet erről beszélni.
Domokos képviselő úrnak mondom: azok a társaságiadó-kedvezmények, amelyeket ma a vállalkozók igénybe vehetnek, versenysemlegesek, ezeket mindenki igénybe veheti. Nem úgy, mint anno, amikor a Széchenyi-tervben csak néhány kiválasztott vállalkozó juthatott hozzá valamihez. Ön azt mondta, hogy a kistelepülésen élő kisvállalkozók versenyhátrányban vannak. Ezzel összefüggésben tessék megvizsgálni a forintárfolyam hatását és azt a tisztességtelen importversenyt, ami pont ebben a körben alakult ki.
Befejezésül hadd mondjam azt, képviselő úr, hogy nagyon olcsó demagógia az, amit mondani tetszett. Kormányzásuk idején vajon miért nem tettek akár csak annyi lépést is az adócsökkentés érdekében, amennyit a szocialista-szabad demokrata kormány tett? Akkor vajon nem az volt a filozófiájuk, hogy a csökkenő adótételek fehérítik a gazdaságot?
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)
(19.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés