JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Ez egy kicsit szűkebb kör, mint amire én javaslatot tettem önnek, mégis úgy gondolom, elfogadható az a megoldás is, hogy az önkormányzatok az állami ünnepek alkalmával ne fizessenek úthasználati díjat. Az, hogy a társadalmi szervezeteknek fizetniük kell, illetve hogy az eddigi gyakorlat marad fenn, nevezetesen hogy a közútkezelő dönti el, kell-e fizetni vagy sem, elfogadható és méltányolható, vagyis az, hogy ahogy eddig is előfordult, hogy nem kellett fizetni, úgy ezután is előfordulhat. Az pedig egyértelműen elfogadható, hogy az önkormányzatoknak nem kell fizetni.
Köszönöm miniszter úr válaszát és intézkedését, hogy ez a vonatkozó miniszteri rendeletbe bekerüljön. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés