MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is az 52-eshez szeretnék hozzászólni. Annak idején, amikor a Fidesz csökkentette a társadalombiztosítási járulékot, a következőképpen járt el: csökkentette a társadalombiztosítási járulékot mintegy 70 milliárd forinttal évente, és olyan 75 milliárd forinttal megemelte az egészségügyi hozzájárulást. Fejenként és havonta 1500 forint volt az emelés mértéke.

Én azt kifogásolom, ha a képviselő urak úgy adták volna be a módosításukat, mint akkor, hogy az egyébként is hiányos egészségügyi kassza és a társadalombiztosítás pénzügyi forrásai mindig hiányt mutatnak, akkor én ezt megértettem volna, hogy át akarnak egy másik adónemre csoportosítani. De nem ez történt, hanem ez a módosítás minden egyes magyar állampolgárnak 30 ezer forintos eladósodását jelenti, hiszen 329 milliárd forintot jelent éves szinten ennek az illetéknek a csökkentése. Nem beszélve arról, hogy tudjuk, a kórházak mennyire racionálisan kell hogy működjenek, hogy egyáltalán a gyógyszereket és a különböző kórházi ellátáshoz szükséges eszközöket megvegyék.

(22.00)

Tehát én azt gondolom, hogy mivel nem volt mellétéve, hogy ezt a 329 milliárdot honnan vegyük el, és én nem is látok ilyen forrást, amivel ezt el lehetne venni, ezt egy picit későbbre kell halasztani, akkor, amikor megteremtjük a forrását annak, hogy ilyen nagyságrendű pénzt a költségvetés be tudjon vállalni. Kérem a tisztelt képviselő uraknak a megértését.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu