VERESS JÓZSEF, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország a magyar nemzeti határokon belül és kívül, régiónk és Európa újabb történelmi lépés előtt áll. Az Európai Unió tovább bővül, Bulgária és Románia csatlakozásával az Unió egyik legnagyobb, ötödik bővítése teljesedik ki az elkövetkező hetekben, hónapokban.

Magyarország szempontjából ez a bővítés különösen fontos, mert az Unió nem pusztán két taggal bővül, hanem jelentős szomszédunk és vele együtt közel kétmillió magyar is az Európai Unió tagjává válik majd. Románia csatlakozása az Unióhoz kiemelkedő és stratégiai jelentőségű, mely Európa egyesítésével hozzájárul a magyarság határokon átnyúló békés egyesítéséhez is. Az európai állampolgárság nyújtotta jogok hozzájárulnak nemzetpolitikai célkitűzésünk megvalósításához, Románia európai uniós tagsága új dimenziókat nyit a két ország kétoldalú kapcsolataiban is, és lehetőséget teremt arra, hogy az Európai Unióban a közös érdekeket hatékonyabban tudjuk érvényesíteni. A gazdasági viszonyokra vonatkozóan azonos közösségi követelmények és jogszabályi keretek segítik majd elő a kétoldalú gazdasági kapcsolatok további erősödését, bővítését is.

Bulgária és Románia csatlakozása alkalmat ad arra is, hogy a magyar kormány bővítéshez kapcsolódó politikájának alapelveit ismét lerögzíthessük. Magyarország következetesen kiállt és kiáll az európai integráció további mélyítése és bővítése mellett. Meggyőződésem, hogy ez nem csupán történelmi kötelezettségünk, hanem gazdasági, nemzetpolitikai céljaink szolgálatában is áll.

Magyarország, a magyar kormány nem feltétel nélkül támogatta és támogatja a bővítést. Le kell szögeznünk, hogy az uniós csatlakozásnak elengedhetetlen feltétele a koppenhágai politikai, gazdasági és intézményi kritériumok maradéktalan teljesítése mellett a csatlakozási tárgyalásokon tett vállalások teljes teljesítése is. Ezeknek a vállalásoknak a részletes szabályait, illetve a két új tagállam csatlakozásának feltételeit, az alkalmazandó átmeneti szabályokat és átmeneti mentességeket határozza meg a csatlakozási szerződés.

E csatlakozási szerződésről elmondható, hogy az Európai Unió korábbi bővítéseinek gyakorlatát követve, az új tagállamok csatlakozásáról szóló okmányokat egyetlen nemzetközi szerződésbe foglalták. A csatlakozási szerződés, hasonlóan a magyar csatlakozási szerződéshez, részletes védzáradékszabályokat tartalmaz arra az esetre, ha a két új tagállam nem teljesítené a csatlakozási tárgyalások keretében vállalt kötelezettségeit, vagy a gazdaság bármely ágazatában súlyos és tartósnak mutatkozó, illetve egy adott térség gazdasági helyzetének komoly romlásával fenyegető nehézségek merülnének fel.

A magyar csatlakozási szerződéstől eltérően a bolgár és a román csatlakozási szerződés tartalmaz azonban egy úgynevezett halasztó hatályú védzáradékot, amelynek értelmében, amennyiben egyértelműen bizonyítható, hogy fennáll a komoly veszélye annak, hogy 2007. január 1-jére Bulgária és Románia számos lényeges területen nyilvánvalóan nem tud felkészülni a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésére, a Tanács egyhangú döntésével egy évvel elhalaszthatja egyik vagy mindkét ország csatlakozását.

Itt meg kell jegyezni, hogy a csatlakozási szerződés értelmében a bel- és igazságügyi fejezetben és a versenyfejezetben meghatározott konkrét intézkedések elmulasztása vagy hiányossága esetén ez a halasztó hatályú védzáradék Románia tekintetében minősített többséggel is alkalmazható.

Mint említettem, Magyarország kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a vállalások megfelelő és időbeni teljesítésének. Kifejezetten magyar kezdeményezésre csatolták a csatlakozási szerződéshez a vállalások teljesítésének fontosságáról és ellenőrzéséről szóló közös nyilatkozatot, amely kimondja: az Unió továbbra is szigorú figyelemmel kíséri a két ország felkészülését és eredményeit, ideértve a vívmányok minden területen vállalt kötelezettségei hatékony végrehajtását.

(13.30)

Magyar kezdeményezésre Románia esetében kiemelt figyelmet fognak fordítani az említett fejezetek, így a környezetvédelmi területen történő felkészülés folyamatos ellenőrzésére is. A magyar kormány az Unió intézményeinek keretében aktívan részt fog venni a vállalások teljesítésének ellenőrzésében, és megad minden segítséget ahhoz, hogy a két ország, különösen Románia teljesíteni tudja a csatlakozás feltételeit. Magyarország környezetbiztonságát, gazdasági fejlődését ily módon a csatlakozási folyamat nemcsak erősíteni, de segíteni is tudja.

A csatlakozási szerződés aláírására április 25-én kerül sor, ezután megkezdődik a ratifikációs folyamat, amelyre 2007. január 1-jéig megerősítik a csatlakozási szerződést az érintett tagállamok, és ezzel január 1-jétől a két említett ország az Unió tagja lesz. (Nagy zaj, az elnök csenget.) A magyar kormány bízik abban, hogy az Országgyűlés, a parlamenti pártok konszenzusára építve megadja a felhatalmazást a két ország csatlakozási szerződésének aláírására, ugyanakkor a kormány partnerséget ajánl az Országgyűlésnek és a politikai pártoknak annak érdekében, hogy közös felelősséggel segítsük Romániát az Unió felé vezető úton. Ez jól egészíti ki azokat a törekvéseket, amelyek a határokon átívelő gazdasági kapcsolatokat, a szülőföldprogram megvalósítását segítik, és bízunk abban is, hogy az uniós tagság, az uniós források felhasználásával Románia felkészülése gyorsabb és hatékonyabb lehet, s remélhetőleg októberben erről a két kormány együttes ülésén további részletes megállapodás is születhet.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu