DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pontok előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány első alkalommal számol be az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozása érdekében megtett kormányzati intézkedéseiről, melyeket az albizottság országgyűlési határozat formájában fogalmazott meg az egyes tárcák részére.

Az események 2002 novemberére nyúlnak vissza, amikor az alkotmányügyi bizottságon belül hattagú albizottság alakult Devánszkiné Molnár Katalin elnök és dr. Kosztolányi Dénes alelnök irányításával. Ebbe az albizottságba az alkotmány- és igazságügyi, az önkormányzati, valamint a rendészeti bizottság delegált képviselőket. Az albizottság azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy megvizsgálja azokat a nemkívánatos jelenségeket, amelyek az országban elszórtan, illetve Budapestre koncentrálódva nagyobb számban mutatkoztak meg az ingatlanokkal, bérlakásokkal összefüggő visszaélések terén. Ezeknek a különböző jogellenes magatartásoknak a célja minden esetben az, hogy a jogszerűség látszatát keltve a magánszemélyek tulajdonában vagy bérletében lévő ingatlanok törvénysértő módon megszerzésre kerüljenek.

Ez a jelenség némileg leegyszerűsített néven is elhíresült, azonban úgy gondolom, hogy óvatosan kell bánni a jelzővel, mert ebben az esetben nem beszélhetünk szervezett bűnelkövetésről. A többféle elkövetési módszerrel megvalósuló jogellenes cselekmények elkövetői egymástól függetlenül alkalmi jellegű elkövetői csoportok, akik az ország egész területén felbukkanva követik el cselekményeiket, közöttük azonban szervezettség nem állapítható meg. Ettől még persze súlyos bűncselekményekről és nagyon veszélyes társadalmi jelenségről van szó.

Az albizottság 2003 januárjában kezdte meg munkáját, és több mint egy éven keresztül vizsgálta az ingatlanokat érintő visszaélésekkel kapcsolatban megfogalmazott sérelmeket, azok társadalmi és jogi hátterét, meghallgatva a szaktárcák, hatóságok, szakmai kamarák és más érintettek véleményét, javaslatait. Ez igen értékes, széles körű és tartalmas vizsgálódás volt, amelynek a végeredményeképpen fogalmazódtak meg azok a feladatok, amelyekről és azok végrehajtásáról a kormány most részben beszámol. Ezért természetesen ismételten köszönet jár Devánszkiné dr. Molnár Katalin elnök asszonynak és a bizottság minden tagjának.

Az albizottsági vizsgálat egyik nagy eredménye volt, hogy modellszerűen mutatta be azokat a lehetséges elkövetési magatartásokat, amelyek célja az ingatlantulajdonosok vagy bérlők szándékos megkárosítása oly módon, hogy a sértettek beleegyezésével hamis ígéretek mellett veszik rá őket egy adásvételi szerződés megkötésére, vagy olyan megtévesztő magatartás tanúsításával, amely alkalmas arra, hogy az ügyeinek önálló vitelére alkalmatlan, nemegyszer mentálisan is sérült személyek a jogügyletek alanyaivá, majd később sértettjeivé válnak. Ezek az ügyletek, amelyek hatósági közreműködés mellett jogszerűvé válnak vagy váltak, vagy akarathibásak, vagy színleltek. A vizsgálat megállapításait erősítette és egészítette ki az Országos Kriminológiai Intézet kutatási jelentése, amelyet Póczik Szilveszter és Nagy László Tibor készített.

A különböző elkövetési magatartások megismerése során az is egyértelművé vált, hogy a sértetti közrehatás is fontos szerepet játszik a bűncselekmények megvalósulásánál. Sajnálatos módon a sértettek között voltak olyanok is, akik leplezett hitelszerződéshez szerény összegű ellenszolgáltatásért nyújtottak segítséget. Ugyancsak hasonlóak azok a magatartások is, ahol rosszul értelmezett segítő szándékból és tájékozatlanságból került sor arra, hogy mások hitelszerződéseinek fedezeteként a sértettek saját lakásukra kötöttek nyilvánvalóan hamis tartalmú adásvételi szerződést. Ezekben az esetekben a leplezett, mögöttes szándék meghiúsulásával váltak az eladók sértettekké.

Tény, hogy valamennyi elkövetési magatartás esetén valódi sértettekkel állunk szemben, azonban fontos kérdés, hogy a végeredmény tekintetében kit és milyen fokú felelősség terhel. A kormányzati szervek felelőssége olyan jogszabályi környezet kialakítása és működtetése, amely kizárttá teszi a visszaélések elkövetését, megakadályozza a bűncselekmények megvalósítását, és az informatika segítségével megalapozza annak a lehetőségét, hogy a közreműködő hatóságok valamennyi nyilvántartásból közvetlenül tájékozódhassanak.

Az országgyűlési határozat feladatmeghatározásai e felelősség ellenőrzését, számonkérését célozzák. Ennek eredményeképpen a tárcák által megtett intézkedések kétirányúak voltak. Egyrészt széles körben megtörtént azoknak a jogszabályoknak a felülvizsgálata, melyeket az országgyűlési határozat jelölt meg az egyes minisztériumok részére. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az albizottság és az Országos Kriminológiai Intézet kutatási jelentésében foglalt elképzelések vonatkozásában a jelenleg hatályos szabályozás teljesnek tekinthető, így azok további átfogó jogalkotási lépéseket nem igényelnek.

A vizsgálat másik eredménye azoknak az intézkedéseknek a megtétele, amelyek hozzájárulnak a jogbiztonság erősítéséhez. Ilyen például a bírósági végrehajtás területén az árverési csarnok létrehozása vagy az ügyvédek, végrehajtók, közjegyzők számára a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala által nyilvántartott adatokhoz való hozzáférés informatikai lehetőségének a megteremtése.

Fontos kérdés továbbá az áldozatvédelem, ezen belül is annak a pontosítása, hogy kik és milyen feltételek fennállása esetén lehetnek jogosultak a különböző pénzügyi támogatásokra, amelyek a bűncselekmény során kárt szenvedettek részére jelenthetnek segítséget az újrakezdéshez.

A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényben a rászorultak részére az alábbi támogatások nyújthatnak valamelyes segítséget. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fejezetén belül hitelhátralékok konszolidációs programja címen 1,1 milliárd forint összegű forrás található a lakásukat a felhalmozott adósságuk miatt eladni kényszerülő családok preventív jellegű megsegítésére.

(17.00)

A nemzeti civil alapprogram mintegy 7 milliárd forintos kerete, valamint az Összefogás a Budapesti Lakástalan és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány részére biztosított 120 millió forintos keret, amelyek szintén az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fejezetén belül találhatóak, ezen túlmenően pedig a 2005. évi költségvetésnek a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium fejezete konkrét támogatási előirányzatot tartalmaz a Sors-Társak Közhasznú Egyesület részére, összesen 50 millió forint összegben.

Az országgyűlési határozat az Igazságügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium részére határozott meg egyrészt közös, másrészt önállóan teljesítendő feladatokat, amelyeket most első alkalommal teljesítenek.

Tisztelt Országgyűlés! A tárcák a részükre előírt időarányos feladatoknak eleget tettek, azonban a kormány rendelkezésére álló idő igen rövid volt, hiszen a 2004. június 22-én elfogadott országgyűlési határozat teljesítésére alig több mint fél év állt rendelkezésre, de a legfontosabb intézkedéseket az erre feljogosított kormányzati szervek megtették. Ennek eredményeként készült el a beszámoló és a határozattervezet, amely értelemszerűen a még nem teljesített és az új feladatokat kell hogy együttesen tartalmazza. A jövőre nézve meghatározza azokat az irányokat, amelyekben a nemkívánatos jelenség elleni fellépést töretlenül folytatni kell, és ebben a kormánynak is természetesen részt kell vállalnia.

Mindezek alapján tisztelettel kérem önöket, hogy - nyilván a vitát követően - az országgyűlési beszámolót és a határozattervezetet az Országgyűlés fogadja el és támogassa.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu