DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ügyrendi javaslattal kapcsolatosan elnök úr, illetve képviselőtársaim szíves figyelmébe ajánlom, hogy a naptár egy hétre hét napot tartalmaz, és előttünk ismeretes a tervezés következő hetes időszakainak programja is. Ebben a vonatkozásban a növényvédelmi törvény - az ennél hosszabb nevű törvény - részletes vitájára kerülne sor a jövő héten. Ismereteim szerint a holnapi napra összehívott mezőgazdasági bizottsági ülés egyik napirendi pontja éppen a benyújtott módosító indítványok megtárgyalása volna, ezért miközben azzal, hogy ne azonnal legyen vége, hogy befejezzük itt, a plenáris ülésen, magam is egyet tudok érteni, bár mi a módosító indítványunkat már beterjesztettük, egy ésszerűbb és a bizottságok már megtervezett munkáját figyelembe vevő módosítással értenénk egyet.
Ebben a formájában tehát nem tudjuk támogatni az ügyrendi indítványt. Köszönöm.
(12.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés