DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyetértek az ön javaslatával. Valóban megfontolandónak tartom, hogy a XXI. században a bizottsági ülések jegyzőkönyvéhez ki és milyen formában juthat hozzá, és ehhez - a hozzájutást biztosítandó - a legszélesebben kell meghatározni ezt a kört. Például úgy, hogy a bizottsági jegyzőkönyvek hozzáférhetőek lesznek az interneten.
Ugyanakkor el kell mondanom azt, hogy a bizottsági ülésekkel kapcsolatban általában két felfogás érvényesül. Az egyik azt mondja, hogy azért legyen a bizottsági ülés zárt ülés, mert akkor a képviselők nem a sajtón keresztül és nem a választókhoz beszélnek, hanem szakkérdésekre koncentrálnak, és ez konstruktívabbá teszi a munkát. A másik vélemény pedig azt mondja, hogy igen, joguk van megtudni a választópolgároknak, hogy nemcsak a plenáris ülésen, hanem a bizottságokban is milyen munka folyik. Azt gondolom, ez alapvetően nem a nyilvánosság kérdése, bár egyetértve önnel, azt tudom mondani, hogy ha egy bizottsági ülés a sajtó számára nyilvános, akkor a sajtó ott hangfelvételt készíthet, akár a bizottsági ülés teljes egészéről, és azt utána akármilyen formában le is közölheti. Tehát ezt a dilemmát a mai szabályozás szempontjából sem tartom feloldhatatlannak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés