DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabad legyen elődöm, Bárándy Péter igazságügy-miniszter expozéjából egy mondatot felolvasnom: A jogalkotást jelenleg szabályozó 1987. évi XI. törvény a demokratikus rendszerváltás közjogi kereteit meghatározó alapjogszabály volt.ö Valóban, nemcsak azt köszönhetjük ennek a törvénynek, hogy hozzájárult az akkor már több évtizedes gyakorlatra visszatekintő rendeleti jogalkotás visszaszorulásához, a törvényi szintű szabályozás tekintélyének és jogrendszeri szerepének helyreállításához, de több mint másfél évtizedig szolgálta - alapjaiban változatlanul - a demokratikus jogrendet is.
A törvényjavaslat általános vitájában kiderült: négypárti egyetértés van abban, hogy a hatályos jogalkotási törvény felett elmúlt az idő, ma már inkább gátolja, mint segíti a jogrend minőségének folyamatos javulását. A jogalkotási törvény eszköze és nem terméke volt a demokratikus átalakulásnak, így nem tükrözi, mert nem is tükrözheti a jogi szabályozás társadalmi környezetének, elméletének és technikai feltételeinek gyökeres átalakulását. Több rendelkezését a megalkotása óta született alkotmánymódosítások és az Alkotmánybíróság határozatai tartalmilag felülírták. Nehezen találnánk olyan jogszabályt, kétharmados törvényt pedig pláne nem, amelynek szövege mögött ennyire nagy lenne a jogbizonytalanság. Annál szerencsétlenebb mindez, hogy a jogalkotási törvénynek éppen a jogbiztonságot kellene az egész jogrendszerre vonatkozóan megőriznie. Az, ami a jogalkotási törvényben van, elavult, meghaladott, az, ami nincs benne, hiányzik.
Tisztelt Országgyűlés! Engedtessék meg nekem, hogy röviden összefoglaljam, mit tenne az új jogalkotási törvény a jogszabályalkotás alkotmányosságának biztosítása és szakmai színvonalának emelése, a hazai jogi kultúra fejlesztése érdekében. A minőségi jogalkotás érdekében az új törvény részletesen határozná meg a jogszabály-előkészítés követelményeit, a jogszabályalkotás szükségességének vizsgálatától a jogszabályszerkesztés legalapvetőbb tartalmi előírásain át az egyeztetéssel kapcsolatos követelmények szigorításáig. Ennek egyik fontos elemeként rögzíti a tervezetekkel kapcsolatos formai követelményeket, részletesen szabályozza a javasolt szabályozás szempontjait bemutató előterjesztés tartalmát.
Egyértelműsíti a javaslat a jogalkotásért való felelősség rendjét, rögzítve azt, hogy a jogszabály tervezetének előkészítéséért és szakmai kidolgozásáért a szabályozás tárgya szerint illetékes szakminiszter felel. Az igazságügy-miniszter a törvények és a kormányrendeletek mellett a miniszteri rendeletek tekintetében is egyetértési jogot kapna, ezt azonban csak alkotmányossági, jogharmonizációs és kodifikációs szempontok tekintetében gyakorolhatná.
Képviselő úr felvetéséhez kapcsolódva megjegyzem, hogy a hatályos törvény az első két esetben tulajdonképpen ma is egyetértési jogot ad az igazságügy-miniszternek, törvények és kormányrendeletek esetében, a miniszteri rendelet esetében pedig azért kellene az egyetértési jog, mert ez csak három szempontra terjedne ki: alkotmányossági, jogharmonizációs és kodifikációs szempontokra, tehát nem terjedne ki tartalmi, lényegi, a tárca érdekébe tartozó körre. Ez annak érdekében, hogy a jogrendszer egésze, ennek szisztematikája, az uniós joganyaggal való összhang biztosítása megvalósuljon, véleményem szerint fontosnak látszik.
A jogszabályoknak idomulniuk kell az állandóan változó életviszonyokhoz, ezért a jövőben még nagyobb súlyt kell fektetni a jogrendszer folyamatos felülvizsgálatára. A törvényjavaslat megteremti a feleslegesen bonyolult, más jogszabályokkal ellentétes, illetőleg az elavult, tényleges joghatással már nem rendelkező jogi rendelkezések kiszűrésének és kiiktatásának eljárási rendjét. E szempontok következetes érvényesítése csökkentheti a komoly következményekkel járó, az elmúlt évek feszített ütemű jogalkotásának eredményeként előállt jogalkotási hibák lehetőségét.
A jelenleginél részletesebb rendelkezések szólnának a tervezett jogi szabályozás előzetes, illetőleg a hatályos jogszabályok időszakonkénti utólagos hatásvizsgálatáról is.
Végül bővülnének a jogszabályoknak a hivatalos lapban történő kihirdetésére vonatkozó követelmények. A kihirdetett jogszabályszöveg helyesbítéséhez a javaslat tartalmi és eljárási garanciákat kapcsol. A jogalkotás szakmai színvonalának emelésére irányuló új jogintézmények hozzájárulhatnak a jogszabályok szakmai minőségének, időtállóságának javításához és a módosítások számának csökkenéséhez, erősítve ezzel a jogbiztonságot.
Tisztelt Ház! Különösen aktuálissá teszi a törvényjavaslat elfogadását, hogy az alkotmánynak az európai uniós csatlakozással hatályba lépett rendelkezése a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletalkotási jogot biztosít. A hatályos jogalkotási törvény ezzel szemben a jogforrások között jelenleg csak a jogszabálynak nem minősülő jegybanki rendelkezést ismeri el. Zárójelben jegyzem meg: önmagában ez is egy rendkívül súlyos hiba, amit a jogalkotási törvényünk nem orvosol, és ami önmagában veszélyeztetheti a jogalkotás alkotmányos rendjét.
Hölgyeim és Uraim! Amikor a javaslat önök elé került, már egyértelmű volt: mód és alkalom van arra, hogy előrelépjünk a jogalkotási folyamat és az elfogadott jogszabályok nyilvánosságának biztosítása terén. Az azóta eltelt időszakban az információs társadalom tovább bővült, egyre többek számára válik elérhetővé, majd elvárássá, hogy a jogszabályokat költség, idő és fáradozás ráfordítása nélkül megismerhessék az interneten. A javaslat szerint a jogalkotási folyamat nagyobb nyilvánosságot kap, a tervezés szakaszától egészen a kihirdetésig.
A szabályozás előkészítője a jogszabálytervezeteket a honlapján a jövőben mindenki számára köteles hozzáférhetővé tenni, egyenlő feltételekkel biztosítva így a tervezetek megismerését és véleményezését minden érintettnek. Szintén zárójelben jegyzem meg, hogy ez jelentősen segíthet abban, hogy a társadalmi szervezetek, egyházak is hozzáférhessenek már a jogszabálytervezetekhez, és így élni tudjanak véleményezési jogukkal.
Ugyanez a követelmény érvényesül az időszakonként közzétett jogalkotási tervek vonatkozásában is, lehetővé téve a potenciális véleményezők számára a tervezett jogalkotás folyamatos figyelemmel kísérését. Az átlátható közigazgatás mellé felzárkózik az átlátható jogalkotás is.
Bár ősi jogelv, hogy a jog nem tudása nem mentesít a felelősségre vonás alól, az állampolgári jogismeret szintjének növelése természetesen kiemelkedően fontos állami feladat, amelynek megfelelő teljesítése - pozitív oldalról megközelítve - a jogkövetést is elősegítheti. A megismerhetőség biztosítása a cél az elektronikus közzététel kötelezettségének előírásával a hivatalos lapokra, a jogszabály-gyűjteményekre és a jogszabályok nyilvántartására vonatkozó szabályozás felülvizsgálata során. A javaslat szerint a Magyar Közlöny elektronikus változata bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé válik.
Hangsúlyoznom kell, hogy ezáltal a Magyar Köztársaság hivatalos lapja nagyságrendekkel több emberhez tud eljutni, a jogkeresők számára a friss jogszabályok még hamarabb megtalálhatóak, sokszorosan könnyebben kezelhetőek lesznek.
(16.50)
Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió tagállamaként Magyarországnak egyrészt kötelezettsége, hogy jogrendjét, jogszabályait folyamatosan az Unió jogalkotásának termékeihez hangolja. Ezért szükséges az uniós ügyekben a jogszabály-előkészítés formai feltételeinek pontosítása, illetőleg a tagságból eredő jogalkotási kötelezettségek teljesítésének tervezése. Másrészt a közösségi jog által meghatározott körben a jogalkotási törvénynek elő kell írnia egyes jogszabálytervezetek egyeztetését az uniós intézményekkel és a tagállamokkal. E kötelezettség alapja az uniós belső piacot érintő jogalkotás körében maga a római szerződés, míg más, főként műszaki tárgyú jogszabályok esetében a jogalkotási kötelezettségünk közösségi irányelve kapcsán áll fenn.
Tisztelt Országgyűlés! Jogot alkotni a jogalkotásról különösen nagy felelősség. Most kell gondoskodni arról, hogy a jövő szabályai alaposabban legyenek előkészítve, a múlt szabályait pedig időben adjuk át a múltnak. Egy jól működő rendszer roskadozó alapjait kicserélni kiváló befektetés. Kérem a tisztelt Házat, hogy ne mulassza el ezt a lehetőséget.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés