DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Az ajánlás 2. pontjához szeretnék hozzászólni, Wiener képviselő úr módosító javaslatához. A képviselő úr itt részletezni kívánja a nemzetközi szerződés megkötésének a fogalmát. Ezzel kapcsolatban kérdésként vetem csak fel, némi nemzetközi jogi emlékeimre hagyatkozva, hogy vajon a nemzetközi szerződés megkötésének ez a definíciója valóban lefedi-e az összes esetet, amikor nemzetközi szerződés jön létre.

Az előbbi szófordulatban utaltam arra, hogy a nemzetközi jognak nem vagyok semmilyen értelemben ma élő művelője, tehát régi tanulmányaimra kell hagyatkozni, de bennem olyan emlék van, mintha lennének egészen speciális, olyan szerződéskötési helyzetek, amelyek nem letétbe helyezéssel történnek, például katonai szituációkban alkalmi megállapodások. De ez egy olyan irányú figyelemfelhívás, ami olyan nagy súllyal nem bír. Mindenesetre, ha pontosan körül akarunk írni valamit - és itt a nemzetközi szerződés megkötésének a fogalmát -, akkor nyilván erre is tekintettel kell lennünk.

De ha már ezt szóba hoztam, akkor szintén kérdésként szeretném felhívni a figyelmet a törvénynek egy másik helyére, mert mintha ellentétet látnék - és ennyiből már jelentősebb a kérdés - Wiener képviselő úr definíciója és a törvényjavaslat 7. §-ában foglalt szerződésmegkötési fogalomkör között. Ezt ugyan az ajánlás 11. pontja érinti, ami túlmegy ezen. Nem is akarom ezt én itt most részletezni, csak annyit hadd mondjak figyelemfelhívásként - aki előtt ott van a törvényjavaslat, az látni fogja -, hogy a törvényjavaslat 7. §-a a nemzetközi szerződés megkötését nem egészen úgy írja le, ahogy Wiener képviselő úr megfogalmazni javasolja itt most az ajánlás 2-es pontjában.

Tehát szeretnék erre a, hogy így mondjam, potenciális koherenciaproblémára utalni, és felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy ezzel még foglalkoznunk kell, mert félek, hogy így ez a szabályozás nem lesz helyes.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu