DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedtessék meg, hogy nagyon röviden reagáljak a miniszter úr felszólalására. A mondanivalók egyébként kapcsolódnak valahány módosító javaslathoz, amiről itt ma tárgyalni fogunk, így a most megnyitott vitaszakaszban szereplő módosító javaslatokhoz is, értelemszerűen.

Valóban, az alkotmánymódosító csomag már másfél esztendeje Csipkerózsa-álmát aludta, és most életre kelt. Az utolsó részletes vitára 2003. november 19-én került sor. A törvényjavaslatok egy részét lezárva, már érdembeli tárgyalását lezárva, más részeit pedig bizonytalan időre elhalasztva akkor abbamaradt a részletes vita folyamata. Ezt a november 19-ei vitaalkalmat aztán egyeztetések követték, amely egyeztetéseken a vitás kérdések egy részében sikerült közel jutni egymáshoz, majd körülbelül egy esztendővel ezelőtt, kicsit régebben, 2004 februárja tájékán ismét távolodást lehetett érzékelni. Kétségtelen, hogy ezt követően erről a törvényjavaslatról semmilyen formában, sem informálisan, sem formálisan nem került szó közöttünk, az Országgyűlés sem tárgyalta, és jött el ez a mai nap. Annyi történt időközben, hogy egyes kérdéseket, például az alkotmánynak a honvédséggel kapcsolatos részeit, olyan elemeket egyébként, ami az alkotmánymódosító csomagnak is része volt, külön alkotmánymódosítással valamilyen formában szabályozta az Országgyűlés.

Arról, hogy kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselőtársaim, tegnap értesültünk, hiszen ismeretes, hogy futárposta nincs. Egy esztendővel ezelőtt egyébként ők elmondásuk szerint benyújtották ezeket a javaslatokat, de miután nem szerepelt napirenden, nyilván ezt nem tudtuk ellenőrizni. Ennek annyiból van jelentősége, hogy nyilvánvalóan a kapcsolódó módosító javaslatokról itt most nyilatkozni nem fogunk tudni, hiszen igazán elemző módon nem tudtuk őket áttekinteni, bizottsági vitát sem folytattunk le róluk, az alkotmányügyi bizottság is olyan javaslatokkal foglalkozott, amelyek nem ebbe a körbe tartoztak.

A mai napon az igazságügy-miniszter úrnál volt egy egyeztetés, ahol valamennyi politikai párt - azt hiszem, ezt mondhatom a többi politikai pártfrakció nevében is - ismét megerősítette az elkötelezettségét aziránt, hogy azoknak a kérdéseknek a megoldására fog törekedni, amelyek itt előttünk állnak.

(13.30)

Szerencsésebbnek tartottuk volna, ha ezek az egyeztetések a mostani tárgyalások folytatását megelőzték volna, és ide már egy kialakult, a vitás kérdésekben is kikristályosodott, kiformálódott megállapodással térünk vissza. Ez nem történt meg. Ennek a kialakítása nyilván ezek szerint a közeljövő kérdése, de hát ezt az utat is lehet járni, és természetesen ilyen formában is partnerei vagyunk azoknak a törekvéseknek, amelyek az alkotmánymódosító csomagban felvetett és megoldásra szoruló kérdések rendezését szolgálják.

Ennyi szerettem volna egészében előadni, és köszönöm, hogy elnök úr ezt lehetővé tette. Egy kicsit rendhagyó volt a felszólalásnak ez a része, mint ahogy a miniszter úré is, hiszen a részletes vitában effektíve a módosító javaslatokról szoktunk szólni. De azt gondolom, hogy amint ez után a másfél év után indokoltnak lehetett tekinteni, hogy a miniszter úr is tartott egy összefoglalót, ezzel a lehetőséggel nyilván én is kívántam élni.

És akkor most engedtessék meg, hogy a konkrét vitaszakaszban szereplő ajánlási pontok közül a 4., a 6., a 13. és a 21. ajánlási pontokkal foglalkozzam, amelyek a nemzetközi szerződéseket érintő, most megnyitott vitaszakaszhoz tartozó javaslatokat alkotják. Még annyit legyen szabad elmondanom, hogy az általános vitában nagyon sok mindent elmondtunk e témakörben, és azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy eltelt másfél esztendő, nem lenne helyénvaló, ha most, kvázi az általános vita érvrendszerét megismételve, azokat az érveket hosszasan előadnánk. A közvéleményben talán lesz hiányérzet, akik a televízió képernyőin próbálják figyelemmel kísérni a vitánkat. Valóban nem ők a hibásak, ha ez nem fog nekik sikerülni, de itt valahányan, ezeket a kérdéseket, érveket megtárgyalva, megvitatva annak idején, ismerjük érveinket. Tehát időtakarékosságból is kerülni fogom, hogy ismétlésekbe bocsátkozzak, és akár az általános vitában, konkrét részkérdéseket érintően is részletes érvelésre térjek ki.

Az ajánlás 4. pontjában több kérdés is felmerül. Elsőként arra utalok, hogy szeretnénk, ha a nemzetközi jog és a belső jog szabályozása körében megmaradna változatlanul a most hatályos szöveg. Foglalkoztunk ezzel a kérdéssel az általános vitában is, és most az előbb jelzett ígéretemhez híven csak annyit ismételnék meg abból, amit akkor elmondtunk, lényegét summázva, hogy ha a belső jog és a nemzetközi jog viszonylatában marad a dominánsan duális modell, tehát gyakorlatilag minden változatlan marad, akkor miért indokolt az alkotmány szövegét megváltoztatni. Ezt nem tartjuk indokoltnak.

Másik kérdés, amely az ajánlás 6. pontjában foglalt módosító javaslattal kapcsolatos, a nemzetközi szerződés megkötésének fogalma mint terminus technicus. Ezt is elmondtuk az általános vitában, itt sem fogok részletes érveket kifejteni, csupán summázni, emlékeztetni az annak idején elmondottakra. Úgy gondoljuk, hogy az alkotmányban a szerződés megkötésére azt a kifejezést kell meghagyni, amit a köznyelv is használ a szerződés megkötése tekintetében. Ha konszenzus jön létre, és ennek alapján szerződési kötelezettség jön létre, az emberek ezt az aktust úgy hívják, hogy a szerződés megkötése. Ezt fenn kell tartani, és az alkotmányban is ez a szóhasználat szerepelt eddig, úgy gondoljuk, nem kellene ezt megváltoztatni.

Amiről viszont az általános vitában nem beszéltem, és most az ajánlás 4. pontjában szereplő javaslat utolsó elemében megjelenik: változtatni kellene azon a rendszeren, hogy minden nemzetközi szerződést szinte kivétel nélkül törvényben hirdet ki az Országgyűlés. Azt gondoljuk, hogy élni kellene azzal a lehetőséggel, hogy a törvények kihirdetési jogában a kormány hatáskörét bővítsük. Ezzel ugyanis meg tudjuk teremteni azt, hogy egy törvényünknek esetlegesen nemzetközi szerződéssel történő ütközése, inkoherenciája esetében az országnak nagyobb a mozgástere ennek a problémának a megoldásában. Nem automatikusan és nem feltétlenül a magyar törvény kerülne megsemmisítésre. Ez pusztán egy lehetőséget adna az országnak, megadná a módját, hogy egy ilyen problémát az adott helyzetben miként oldjon meg, esetlegesen a nemzetközi szerződés felülvizsgálatát kezdeményező módon, vagy mégis a magyar törvényi rendelkezés módosításával. De az a megoldás, ami a javaslatban szerepel, és ami a gyakorlat folytán most rendelkezésünkre áll, jelesül, hogy minden nemzetközi szerződést törvényben hirdetünk ki, ezt a mozgásteret kizárja.

Az ajánlás 13. pontjában a köztársasági elnök szerződéskötési pozíciójára nézve javaslunk az előttünk fekvő javaslattól eltérő szabályozást, ami tartalmilag a most hatályos szabályozás fenntartására irányul. Vagyis a köztársasági elnök jelenlegi szerződéskötési pozícióját szeretnénk érintetlenül hagyni. Ezzel nem lehet semmi probléma az égadta világon, ugyanis a külpolitikában gyakorlatilag a meghatározó szerepet amúgy is a kormány tölti be a Külügyminisztérium útján. Nemzetközi szerződéseket a köztársasági elnök miniszteri ellenjegyzés mellett köthet meg, sőt kimondja az alkotmány, hogy ha nemzetközi szerződés megkötésének a tárgya törvényalkotási tárgyat érint, akkor a szerződés megkötéséhez az Országgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges. Tehát a jelenleg hatályos szabályozás az itt említett garanciákkal biztosítja azt, hogy a nemzetközi szerződés megkötése közjogi értelemben a köztársasági elnök hatáskörében megfelelően biztosítható legyen a jövőre nézve is.

Végezetül, az itt tárgyalt ajánlási pontokat illetően a 21. számú ajánlási ponttal kívánok röviden foglalkozni. Ez is voltaképpen ugyanennek a témakörnek a rendezéséhez illeszkedik, illetve még nagyon röviden visszatérek, ha szabad így mondanom, az ajánlás 6. pontjára, amelyben a szerződések ideiglenes alkalmazására nézve is javaslatot teszünk. A javaslatunk e tekintetben az, hogy a nemzetközi szerződések ideiglenes alkalmazása az Országgyűlés döntési körébe tartozzék, mégpedig a jelen lévő képviselők kétharmados döntési kompetenciájába utaljuk ezt. Indokul azt említeném, arra hivatkoznék, hogy különleges jelentőségű és amúgy is különleges megoldásról van szó, amely indokolttá teszi, hogy ilyen természetű döntést a legfelsőbb népképviseleti szerv, a Magyar Országgyűlés hozzon.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu