DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm, hogy módot talált, hogy szóljak, mert mondhatta volna azt is, hogy erről nem nyitunk vitát. Ez így van, csak annak a sajátos helyzetnek a megértését szeretném kérni mindenkitől - és fontos, hogy a közvélemény is lássa -, hogy ha egyszer egy törvényjavaslatot leveszünk a napirendről, és úgy néz ki, hogy azzal már nem fogunk foglalkozni, akkor aligha várható el, hogy ilyen “halottö előterjesztéseket nap nap után áttekintsünk, mondjuk, egy év 365 napján mindennap megtekintsük, hogy vajon valakinek nem jutott-e eszébe ehhez módosító javaslatot benyújtani. Ha ez mulasztás volt, akkor ezért a hiba minket terhel, én valóban az olyan javaslatokat, amelyek úgy néznek ki, úgy tűnnek, hogy már nem fogjuk őket tárgyalni - ez az alkotmányjogi csomag így tűnt -, olyan javaslatokat nem szoktam naponta, de még csak havonta sem ellenőrizni, hogy egyáltalán bárkinek, bármelyik képviselőtársnak felkeltette-e az érdeklődését, és benyújtott-e hozzá módosító javaslatot.

Tehát nem házszabályszerű kifogást mondtam el azt, amit elmondottam, hanem a szituáció megmagyarázásához ez hozzátartozott, és még egyszer köszönöm a reagálási lehetőséget.

Forrás: parlament.hu