HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán emlékeznek még arra, hogy jó egy esztendővel ezelőtt, az uniós csatlakozás idején a Magyar Demokrata Fórum jelentős politikai aktivitást fejtett ki annak érdekében, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb rétege, csoportja, a nyugdíjasok társadalma valami olyan lehetőséghez, forrásokhoz jusson, ami az uniós csatlakozás során rájuk nehezedő vagy abból következő nehézségeket némileg oldja, segítsünk rajtuk. Ennek a javaslatnak az egyik nagyon fontos eleme az volt, hogy az uniós csatlakozás időpontjában minden magyar nyugdíjas, függetlenül attól, hogy a nyugdíja éppen mekkora, 10 ezer forintos nyugdíjemelésben részesüljön. Ez nem egyszeri aktus, tehát egy hónapra szól, hanem ezt követően minden hónapban ezt a többletet megkapja.
Sajnos, akkor a javaslatunk nem találkozott a parlament pártjainak támogatásával, a hivatkozási alap tulajdonképpen az volt, hogy a források nem biztosítottak, hiszen ez 300 milliárd forint többletköltséget jelentene a költségvetésnek, ennyivel terhelné a költségvetést. Elmúlt egy esztendő, az uniós csatlakozás egy esztendős mérlegét megvonhatjuk, és talán a legpontosabb az a közelítés, ha azt mondjuk, hogy a helyzetük nem javult, a tíz csatlakozó ország között meglehetősen rossz a pozíciónk, és az elmúlt egy esztendőben ez a pozíció romlott. De ennek nem az Európai Unió, nem az Európai Unió szigorú előírásai, hanem a magyar kormány rendkívül gyenge teljesítőképessége az oka, ebben kell keresni hátrányunk, nehéz helyzetünk okait és forrásait.
(9.10)
Eltelt egy esztendő. A nyugdíjasok helyzete sem változott, sőt statisztikai adatokkal, a kormány által elég gyakran hangoztatott állításaival szemben azt mondjuk, hogy romlott az elmúlt egy esztendőben a nyugdíjasok helyzete, és újra elő fogunk állni ezzel a javaslattal, hogy a nyugdíjasok helyzetén javítsunk. A forrásokat tekintve pedig van megoldási javaslatunk, hiszen az elmúlt egy esztendő megmutatta, hogy miben vagyunk mi mégis erősek az Európai Unió tagországai között - és erre nem lehetünk büszkék -, ez pedig a korrupció, hiszen korrupciós vonatkozásban vagy ügyekben a Magyar Köztársaság meglehetősen komoly pozíciót foglal el.
A Magyar Demokrata Fórum már az előző kormányzati ciklus idején kidolgozta azt a törvénycsomagot, a korrupcióellenes törvénycsomagot, amely jó néhány kérdést szabályozna, és amely jelentős forrásokat tudna teremteni például arra, hogy a nyugdíjasok helyzetét javítsuk, hiszen ha Európa legdrágább autópályáit építjük - és azt gondolom, ebben a kormányzatnak jelentős felelőssége van -, akkor azt is meg kell vizsgálnunk, hogy ennek a drága autópálya-építésnek ki fizeti meg az árát. Ennek a drága autópálya-építésnek és egyéb olyan ügyeknek, amelyek azért a korrupció gyanújától átlengtek, a kárvallottjai a magyar adófizetők, a magyar polgárok, és különösképpen a nyugdíjasok, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, hiszen az érdekérvényesítő képességük meglehetősen gyenge, és nem tudják akaratukat érvényesíteni.
A Magyar Demokrata Fórum ebben a ciklusban is benyújtotta azt a törvénymódosító csomagot, amely a korrupció visszaszorítását célozza, és ez idáig jelentős támogatást a parlament pártjai részéről nem kapott. Most úgy tűnik, hogy a miniszterelnök úr - közeledve a választásokhoz - észbe kapott, és az igazságügy-miniszter is jelezte, hogy igyekeznek keményebben és határozottabban fellépni a korrupció ellen és a korrupció visszaszorítása érdekében. Ebben a Magyar Demokrata Fórum természetesen partner lesz, hiszen a nemzet érdeke ezt kívánja, de ezt kívánja a választópolgárok sokaságának érdeke is. Azt gondoljuk, hogy ha a források ilyetén átcsoportosításával, a korrupció visszaszorításával olyan pénzeszközök állnak a kormány vagy az Országgyűlés rendelkezésére, amivel szabadon tud rendelkezni, akkor talán teljesíthető az az igény, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő társadalmi csoport, a nyugdíjasok helyzete változzon, és akkor talán a megismételt indítványunk, amely az ő lehetőségeiket akarja javítani, a parlament pártjainak támogatásával fog találkozni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés