PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében egy olyan kérdéshez szeretnék hozzászólni, amit már több bizottság megtárgyalt. Például én is három bizottságnak vagyok tagja, a társadalmi szervezetek bizottságának, az informatikai bizottságnak és a foglalkoztatási bizottságnak. Ezek közül a legfontosabb bizottság számomra az informatikai bizottság, hiszen infopolitikusnak vallom magam. A Házon belül néhány perccel ezelőtt mintha az hangzott volna el, hogy nem volna helyes, nem volna jó, ha kikerülne a bizottsági ülések jegyzőkönyve.

Úgy gondolom, hogy ezeket a jegyzőkönyveket ki kell tenni, hiszen a XXI. században élünk, a választópolgárainknak nemcsak azt a vitát kell hallani és látni, ami most a tisztelt Ház falai között zajlik, vagy esetleg az interneten keresztül követhető, hanem igenis a bizottsági ülések jegyzőkönyveit is akár olvasni lehessen, vagy akár a bizottsági üléseket is a modern technika segítségével látni lehessen. El tudom képzelni, hogy nem ebben a törvényjavaslatban kell ezt a kérdést rendezni, ez egy jogi kérdés, de alapelvként, úgy hiszem, ki kell jelentenünk, hogy választópolgárainknak joguk van megtudni azt, mi történik a Magyar Országgyűlés bizottságaiban.

Ezért kérem a négy parlamenti pártot, nézzük át annak lehetőségét, hogy ha nem ebben a törvényjavaslatban, akkor más formában hogyan tudunk lehetőséget biztosítani arra, hogy a bizottsági ülések jegyzőkönyve látható legyen mindenki számára, aki érdeklődik a bizottságban folyó szakmai munka iránt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu