HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Gál Zoltán képviselő úr hozzászólása késztetett arra, hogy két percben továbbgondoljam az általa elmondottakat. Két héttel ezelőtt Brüsszelben járván felkerestem Kovács László EU-biztos urat, több okból. Egyrészt azért, mert egy olyan terület tartozik hozzá, amely az Európai Unió keretein belül is rendkívül fontos, de nyilván a mi életünket is jelentősen befolyásolja, ő ugyanis az adókkal és a vámügyekkel foglalkozik.

A vámügyekkel kapcsolatban tettem fel neki azt a kérdést, hogy az ő pozíciójának a lehetőségeit kihasználva mit tud tenni annak érdekében, hogy a magyar piacot a kínai kereskedőktől - egyébként aktuális a kérdés, hiszen a mai sajtó ezzel van tele - valahogy meg tudjuk védeni. De nemcsak magunkat kell megvédenünk, hanem a schengeni határok kiterjesztése után egész Európát, ami nem lesz egyszerű feladat. A mai sajtóból szerzett értesülések szerint legalább százezer kínai kereskedő működik ma Magyarországon, akiknek egy része rendelkezik engedéllyel, másik részük viszont nem rendelkezik engedéllyel. Az ellenőrzésük meglehetősen nehézkes, az adóhivatalok és az adóellenőrök arra hivatkoznak, olyan egyformák, hogy nem tudják őket megkülönböztetni, de szerintem ezen idővel majd túl kell lépni. Van olyan európai uniós tagország, amelyik nem engedi be a kínai kereskedőket és vállalkozókat. A szlovén határ mellett a magyar oldalon van egy olyan piac, ahova a szlovének átjárnak vásárolni, és ahol körülbelül 600-700 olyan elárusítóhely van, ahol csak kínaiak kereskednek.

Kihasználva azt a lehetőséget, hogy az MSZP egykori elnöke van az Európai Bizottság egy igen fontos posztján, nagy kitekintéssel és nagy hatáskörrel, és tekintve, hogy a nagyobbik kormányzó párt adja a belügyminisztert és hozzá tartozik jó néhány olyan ügy, amely ezzel kapcsolatos, azt hiszem, nagyobb aktivitást kellene ezen a téren kifejteni, mert százezer kínai kereskedő jelenléte nagyjából azt jelenti, hogy százezer magyar tönkrement, hiszen a magyar piac telítettnek tekinthető.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu