LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Eltelt egy esztendő, eldurrogtak a lufik, alig emlékszünk már a meleg sörre és a hideg virslire, ami elengedhetetlen kelléke volt a csatlakozási ünnepségnek.

Eltelt egy esztendő, és azóta a mezőgazdaságból élők, a gazdák, de nem csak ők, hanem a kft.-k és a részvénytársaságok is saját bőrükön érzik az elszalasztott lehetőségek következményeit.

Eltelt egy év a csatlakozásunk óta, és három az önök kormányzásának kezdete óta. Azóta nem győzzük kapkodni a fejünket a különböző programok bejelentésére, ami rendszeresen úgy, mint a mai napon, kötelező kellékként összekötődik a visszamutogatással. Megdöbbentő volt Németh Imre miniszter úr mai beszéde, amiből semmit nem tudtunk meg a valóságról, ellenben sok eltorzított tényt a szocialista-szabad demokrata kormányt megelőző időszakról.

Ha röviden akarnám kifejteni véleményemet, akkor csak azt mondanám, úgy tűnik, mindössze ebből áll a kormányzati teljesítmény. De engedjék meg, hogy ennyivel ne érjem be. Az országot járva azt tapasztalom, hogy a mezőgazdaság minden szereplője vesztesnek érzi magát az Európai Unióban, és az elmúlt egy esztendőben. Kérdezem, hogy törvényszerűnek kell-e ennek lenni. Nem, tisztelt képviselőtársaim, ennek nem kellene törvényszerűnek lenni. Miért csökken nálunk a mezőgazdaság jövedelmezősége akkor, amikor más, velünk együtt csatlakozó tagállamban növekedett? És miért nő a többieknél addig, amíg nálunk csökkenés van? Talán ezért érzik magukat vesztesnek a magyar gazdák, ezért érzik magukat vesztesnek a vidéken élő emberek?

Úgy gondolom a mai kormánypárti felszólalások tükrében, hogy három év kormányzás és egy év uniós tagság után talán arról kellene beszélni, hogy most mi van az országban, és mit kellett átélni a vidéki embereknek és a mezőgazdaságból élőknek az elmúlt egy esztendőben. Akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba, mindenki tudta, hogy ez kötöttségekkel fog járni. Mindenki tudta azt is, hogy erre a feladatra fel kell készülni. Látszólag önök is tudták, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, mert igen sok pénzt költöttek, ha más nem, papíron, a vidéki emberek, a mezőgazdaság szereplőinek felkészítésére. Ma már tudjuk, hogy ez egy fabatkát sem ért. Tudtuk, hogy a felkészüléshez pénz kell, de ma már tudjuk, hogy nem volt felkészítés sem, és azt sem tudjuk, hogy hol van a pénz.

Nos, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mit kaptak a mezőgazdaság szereplői a csatlakozás előtt, akkor, amikor nekik a pénzre nagyon nagy szükségük lett volna. Rettentő rövid választ lehet erre adni: semmit. Magyarországon a kormány nem biztosított a mezőgazdaságból élők számára semmit akkor, amikor a versenytársaink kitették a lelküket azért, hogy feltőkésítsék és versenyképessé tegyék a mezőgazdaságukat. Nem élt ezzel a lehetőséggel a magyar kormány, nem adtak a gazdáknak egy huncut krajcárt sem, pedig a lehetőségük meg lett volna rá. A csatlakozást követően pedig kitört a káosz.

Engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig visszakanyarodjunk Koppenhágához. Mit mondtak önök? Azt mondták, hogy ez a megállapodás jó, ez a megállapodás elégséges. Megkapják a gazdák, a mezőgazdaságból élők az EU-s járandóságukat, megkapják a nemzeti kiegészítéseket, és ott vannak az Európai Unió által engedélyezett nemzeti támogatások, amiket működtetni fogunk mellette, és így meg fogja őrizni a versenyképességét a magyar mezőgazdaság.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nemhogy a nemzeti támogatások nem működtek és működnek normálisan ebben az országban, hanem még a kiegészítő támogatást sem kapták meg a megígért határidőre a mezőgazdaság szereplői.

(12.00)

Az uniós csatlakozás előtt egy gazda ismerősöm, aki egyébként rettentően közel áll önökhöz, azt mondta, hogy nem értem az EU-szkeptikusokat, mert eddig is volt a mezőgazdaságban támogatás, ehhez fog jönni az uniós támogatás. Nos, tisztelt képviselőtársaim, eltelt egy esztendő az Európai Unióban, önök egyébként ezt a mezőgazdasággal foglalkozó embert kitüntették, és ennek a mezőgazdasággal foglalkozó embernek a cége anyagi nehézségekkel küzd, az önök áldásos közreműködése nyomán.

Nos, ma már tudjuk, hogy nem úgy működik a rendszer, ahogy ezt a gazda ismerősöm elképzelte, ugyanis önök nem hozzátették a magyar költségvetéshez az uniós járandóságot, hanem behelyettesítették vele. És rettentően csodálkozik ma Magyarországon mindenki, hogy ez a pénz nem elegendő ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság megőrizze versenyképességét. Miért? Azért nem, mert lenyelték a gazdák, a vidéki emberek járandóságát. Nem adják oda. Természetesen szlogeneket kitalálnak hozzá, és lehet ilyenkor azt mondani az ellenzéki képviselőkre, mint ahogy Eörsi képviselő úr is mondta, hogy fröcsögtek. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem fröcsögés, ez tény. És olyan gazda is rossz helyzetbe került, aki egyébként önökhöz közel állt.

Nos, úgy gondolom, hogy ha végigszaladunk néhány gondolatban az elszalasztott lehetőségeken, akkor kiderül, hogy miért az a mai vitanap címe, ami.

A SAPARD-támogatások kifizetése, odaítélése körül hatalmas viták szoktak kialakulni. A jelenlegi tárca is elismeri egyébként, hogy 1998 és 2001 között a rendelkezésre álló közel 42 milliós összeg 97,1 százaléka rendben kifizetésre került. Ezek után miért a hátrafelé nyúlkálás és miért a hátrafelé elégedetlenség, tisztelt képviselőtársaim? Ehhez képest a SAPARD-hivatalt érthetetlen módon, az akkreditáció előtt felborították, káoszt okoztak a hivatalrendszerben, nem lehetett tudni, hogy melyik terület kihez tartozik, minek ki a főnöke, ki a felelőse. Tarthatatlan állapot alakult ki.

A vidékfejlesztési pályázatok területén rettentően meg vannak magukkal elégedve, csak azt nem tudom, hogy okot ad-e az elégedettségre, ha összesen 14, azaz tizennégy darab pályázat van aláírva. Miért a nagy elégedettség? A NATURA 2000-es programot késve hirdették meg, azóta síri csend és hallgatás, az intézkedés megszakadt. Az agrár-környezetgazdálkodási pályázattal hitegették a gazdákat hónapokon, éveken keresztül, most pedig a miniszter úr itt kvázi le akarja őket beszélni róla, mert ez egy macerás és nagyon adminisztrálandó feladat.

És ne beszéljünk az iskolatejről, ahol az Európai Unió a napi ár 90 százalékáig finanszíroz, és a nemzeti kormánynak megengedi azt, hogy a felhasználók számára előfinanszírozást biztosítson. Ha az Unió elvárása szerint tették volna meg az iskolatej szabályozását, akkor gondolom, ma nem 50 százalék körüli lenne ennek a rendszernek a kihasználtsága.

És akkor még nem beszéltünk a korkedvezményes nyugdíj kérdéséről, ami sokkal könnyebbé tette volna a mezőgazdaságban a termelés struktúrájának megváltoztatását úgy, hogy közben az adófizetők pénzét megkímélik, nem pedig a földért életjáradék programra pazarolják el.

Azt hiszem, hogy amiket elmondtam, sőt nem hiszem, hanem biztos vagyok benne, hogy ezek tények. És ahogy Eörsi képviselő úr mondta, ha az ellenzék szidni akar, szidni fog: jelentem, ez nem szidalom volt, csak felsorolás, mégpedig tárgyszerű.

Akkor, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, az adófizetők pénzéből egy pontonhidat építettek a Dunára. Azon lehetett átmenni. Eltelt egy esztendő, most azt tervezik, hogy egy fényhidat vetítenek a Duna fölé. A pontonhidat elvitte a víz, a reményt elvitte a víz - marad a vetítés. Vetíteni fogják a hidat, és vetítik továbbra is az európai uniós eredményeket. Arra kérem önöket, hogy hagyjanak fel vele, mert a magyar gazdáknak és a magyar vidéknek ebből a vetítésből elegük van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu