PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal reagáljak Lengyel képviselőtársam hozzászólására, csak a rend és a tisztesség kedvéért. Szeretném tájékoztatni a tisztelt nézőket is, hogy mit tett a Medgyessy-kormány annak idején, a csatlakozást megelőzően.

2002 őszén 60 milliárd forintot elengedett a gazdálkodók adósságából, magyarán átvállalta a költségvetés. Talpra állította az intézményrendszert, aminek következtében a SAPARD-támogatások soha nem látott, soha nem gondolt mértékben özönlöttek be a hivatalba, és szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy mintegy 8 ezer pályázat érkezett be, és a rendelkezésre álló 65 milliárd forinttal szemben 217 milliárdnyi pályázat érkezett be. Huszonkétmilliárd forint SAPARD-támogatást, illetve pályázatos pénzt fizetett ki a hivatal a gazdálkodóknak. 2004. május 1-jét megelőzően, tehát még a csatlakozást megelőzően 50 milliárd forint támogatást adott a kormányzat, pontosan azért, hogy az uniós átállásban segítse a gazdálkodókat. 230 milliárd forint közép- és hosszú lejáratú hitelt biztosított állami garanciával, kamattámogatással a gazdálkodóknak, hogy az átállást az utófinanszírozásra a termelők meg tudják tenni. Az utófinanszírozás és a támogatási rendszer alapján határidőre, 2005. április 30-ig minden, az Unióból származó területalapú támogatást ki fog fizetni a kormányzat, illetve a kiegészítő részét is.

Tehát tulajdonképpen mintegy 145 milliárd forint uniós forrást kapnak a gazdálkodók április végéig. Ezt nem sikerként elismerni, úgy érzem, hogy dőreség, tisztelt képviselőtársaim. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu