VERESS JÓZSEF, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Egy év eltelt, és azt lehet hallani, hogy nem vehető észre semmi. Köszönjük a jó értékelést. Ha egy ország úgy csatlakozik a világ egyik legnagyobb globális hatalmához, több tucat formációban vesz részt hetente az egyeztetéseken, átalakítja a jogrendszerét, és a mindennapjaiban az emberek nem érzékelnek zökkenőt, ezzel szemben 17 ezer pályázaton keresztül elindul a támogatás ettől a hatalomtól, akkor úgy gondolom, hogy ez a folyamat nem tekinthető teljesen sikertelennek.

Úgy gondolom, hogy érdemes végignézni más tagországok tapasztalatait is. Az európai uniós bizottságban, azt hiszem, volt alkalmam megosztani önökkel azt az emlékképemet, amikor 1997-ben a svédek, akik valamelyest talán felkészültebben indulhattak neki ennek a folyamatnak, több száz éves előnyük okán, úgy értékelték a kétéves időszakukat, hogy bent a zászló, de még nincs bent az ország. Úgy gondolom, hogy ha mi egy év után úgy gondoljuk, hogy van még javítanivaló, akkor ebben nincsen szégyellnivaló, és úgy gondolom, hogy ha a kormány folyamatosan megteszi a szükséges módosításokat, pontosításokat, akkor teszi azt, amit kell, teszi a dolgát.

Egyébként engedjék meg, hogy valami másra is emlékezzek: 2002 áprilisában ért az a megtiszteltetés, hogy a kormányváltás pillanatában Baráth, akkor még államtitkár úr munkatársaként átvehettük a nemzeti fejlesztési terv kidolgozását. A hét fejezetből nem volt kész még egy sem, másfél éves késésben volt az ország, Nógrádi képviselő úr (Nógrádi Zoltán nemet int.), és hat hónapunk maradt, hogy befejezzük a munkát. Sikerrel elvégeztük, remélem, hogy a mai eredmények nem mutatják azt, hogy éppen késésből kellett startolnunk.

Egyébként itt elhangzott, hogy a SAPARD-ot milyen későn teljesítettük. Igen, arra is emlékezni kellene, hogy két vagy két és fél év volt egy időszakban, amikor a SAPARD-ból Magyarország nem tudott részesedni, mert nem volt rá felkészülve, és ez nem ebben a kormányzati ciklusban volt, sem intézményi, sem más szempontból nem volt felkészült az ország. Úgyhogy, úgy gondolom, az indulásnál valóban nehezen kellett felpörgetni a tennivalók után a lépéseinket, de úgy tűnik, hogy ebben azért mégiscsak sikerült bizonyos lépéseket elérnünk.

Azt mondjuk, az Európai Unió nem csak pénz; de beszéljünk a keretekről is. Csak összehasonlításként szeretnék mondani három számot: 153 milliárd, 1350 milliárd és 15 000 milliárd. A 153 milliárd forint a Széchenyi-terv összege. Ebből 11,2 milliárd forintot sikerült vállalkozóknak pályázati úton négy év alatt lehívniuk. Aztán most tartunk az első nemzeti fejlesztési tervnél, amelyben 1350 milliárd forintnyi fejlesztést fogunk megvalósítani, ahogy már többször elhangzott, 17 ezer beadott pályázat biztosítja ezen összeg több mint harmadának a lefedését már most.

(14.40)

Aztán van egy másik szám, a 15 ezer milliárd. Ez az a következő nemzeti fejlesztési terv, amelynek a kidolgozása jelenleg folyik, amely - hogy egy picit jobban érzékelhető legyen - naponta 4 milliárd forintnyi fejlesztési forrást fog jelenteni Magyarország számára. Ez tisztelettel, egy közepes magyar város, mondjuk, Szarvas teljes éves költségvetése. Teljesen egyetértek Herényi képviselő úrral és másokkal, ezért nagyon fontos az a párbeszéd, amely egyébként folyik, és amelyet szeretnénk kibővíteni, amelynek keretében az ellenzéki képviselőkkel együtt szinte hétről hétre folyik az egyeztetése a következő nemzeti fejlesztési tervnek, és amely valóban egy teljesen új szakaszt kell hogy jelentsen, igaz, hogy csak 2007-től.

Nos, ha azt kérdezik, hogy hol tartunk a végrehajtásban: az a bizonyos egységes monitoring és irányító rendszer, az EMIR azt mondja a mai napi számok szerint, hogy 17 700-nál több beadott pályázatból 3504 megkötött szerződéssel 179 milliárd forintnyi összegről kifizetve 10 milliárd forintnál tartunk. Ez azt jelenti, hogy használjuk fel folyamatosan azokat a forrásokat, amelyek beérkeztek az országba. Ugyanis ne felejtsük el az eljárásrendet sem: először az önrészt kell kifizetniük a pályázóknak, és utána számla ellenében megkapják az európai uniós részt. Ez az eljárásrend, ez mindegyik tagországban ugyanígy működik. Ne lepődjünk meg tehát, Magyarország esetében is ugyanezt az eljárásrendet kell alkalmaznunk. Egyébként - ahogy már elhangzott - 800 települést érint eddig a beadott pályázatok sikeres végrehajtása, 25 ezer új munkahely létrehozásához jelent segítséget a beadott és sikeres pályázatok sora, és 56 ezer állás megőrzéséhez nyújt szintén segítséget. A kohéziós alapban egyébként az eddigi sikeres programok keretében 1,8 millió ember életkörülményeit lehet javítani.

Nos, ezek az eredmények, amelyekről mi számot tudunk adni, és természetesen arról is számot tudunk adni, hogy egy év után a kormány áttekintette a pályázati rendszert, és önkritikusan megállapította, hogy bizony van rajta mit javítani. Több dokumentumot fölöslegesnek talált, ezeket törölte az előre beadandóak közül, ezen túl 25 százalékos előleg kifizetésére tette meg a szükséges lépéseket, és - ahogy elhangzott - biztosította annak a lehetőségét is, hogy amennyiben valaki szabálytalanul kívánná felhasználni az uniós pénzeket, akkor ez adóként behajtható legyen, tehát a mérleg mindkét serpenyőjében megtette a szükséges lépéseket.

Elhangzott az, hogy a pályázat-előkészítő alap vajon mennyiben jó és mennyiben nem jó. Nos, szeretném megkérdezni önöktől: vajon egyetértenek-e azzal, hogy az európai uniós források fő feladata az, hogy a kevésbé versenyképes cégeket, a kevésbé versenyképes térségeket és civil szervezeteket is segítse abban, hogy versenyképesebbekké, tapasztaltabbakká, gyorsabban fejlődőkké váljanak? Ez természetesen költői kérdés, hiszen ez az alapvető feladata ezeknek a forrásoknak, és ezért sikerült többéves előkészítés után létrehozni azt a pályázat-előkészítő alapot, amelynek pontosan az a feladata, hogy olyan pályázók, akik saját erejükből nem biztos, hogy fel tudnának készülni a szükséges pályázati dokumentumokkal és egyéb lépésekkel, nos, ők meg tudják tenni a pályázatok előkészítéséhez szükséges lépéseket, és ehhez is kapjanak támogatást.

Még egy pontosítást engedjenek meg: elhangzott itt az, hogy vajon az ez évi egyenleg hogyan alakul. Nos, miközben az hangzott el, hogy ebben az évben nem lesz már előlegkifizetés, szeretném hangsúlyozni, hogy míg az előző évben 10 százalékos előleget kapott az ország a megkötött szerződéseknek megfelelően, ez évben 6 százaléknyi összeg fog garantáltan beérkezni, és nagyon bízom abban, hogy közben a pályázatok elbírálása olyan fázisba jut, hogy ennek az előlegnek a lehívása is megkezdődhet már ebben az évben.

Egyébként hadd mondjam el önöknek azt, hogy ahhoz, hogy ezt a munkát el tudjuk kezdeni, több mint kétezer ember foglalkoztatásával működő intézményrendszert kellett részben átalakítani, részben kialakítani. Ez azért is fontos, mert jelenleg azon dolgozunk, hogy a következő szakaszra, amely 2007-ben kezdődik, és ahogy említettem, ismét közel tízszer ekkora összeg felhasználását kell majd hogy biztosítsa, rendelkezésre álljanak azok a kiképzett, a feladataikat jól ismerő kollégáink, akik majd ezt az újabb lépést meg tudják tenni, és garantálni tudják, hogy a megfelelő pályázati kiírások elkészüljenek, hogy a pályázatok időben be tudjanak érkezni, hogy azokat gyorsan és hatékonyan bírálják el, időben kössék meg a szerződéseket, és időben fizessék ki a beadott számlákat.

Az újszerű megközelítésekhez, amelyeket Magyarország tett: nos, itt elhangzott, hogy az intézményrendszerünk kialakításakor hosszabb átalakításra volt szükség. Igen, mert összhangban azzal, amit az Európai Unió az új alkotmány életbe lépésekor meg fog tenni, azaz külön fogja választani a belső ügyeket a közös kül- és biztonságpolitikától, mi ugyanennek az elképzelésnek a gyakorlati megvalósítása szellemében hoztuk létre a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt és az Európai Ügyek Hivatalát, és az Európai Ügyek Hivatala, amely korábban a Külügyminisztérium keretében működött, kivált a Külügyminisztériumból, és elindította az önálló intézményként való működését a Miniszterelnöki Hivatal keretében. Szeretném jelezni önöknek, hogy ugyanez a struktúra alakult ki néhány hónappal ezelőtt Svédországban, és jól látható, hogy több más tagország is várhatóan ebbe az irányba fogja továbbfejleszteni az intézményrendszerét.

Azt is szeretném megemlíteni önöknek, hogy Magyarországon példamutató módon kialakult az Országgyűlés és a kormány közötti kapcsolatokat törvényi keretekben szabályozó jogszabályi háttér. Ezt más tagállamok ilyen módon tudtommal nem alakították ki. Tehát, ha úgy érzik a képviselőtársak, hogy jelen pillanatban még nem tökéletesen működik, akkor azt kell mondanom, hogy ez azért van, mert egy teljesen új intézményrendszer kialakításáról van szó, és nagyon örülök annak, hogy ez az újdonság Magyarország esetében valósulhatott meg először. Mint ahogy azt is szeretném elmondani, hogy Európa-politikája sem sok régi tagállamnak van ilyen kifejezett keretek között, ahogy ezt Vastagh képviselő úr elmondta. S azt is szeretném hozzátenni, hogy így egy nagyon világos sorozatban illeszkednek egymáshoz az egymást kiegészítő politikák, hiszen ehhez kapcsolódik az ország fejlesztéspolitikája, a belső fejlesztéseket bővíti ki a határon kívülre a szülőföld-politika, és ezt egy külön Balkán-politika egy szélesebb térség irányába viszi el, amely aztán - ahogy logikusan gondolható - beleilleszkedik az Európa-politikába. Így aztán nehezen lehetne azzal vádolni a kormányt, hogy nincs egy világos, különböző szinteken végiggondolt elképzeléssora, koncepciója és stratégiája.

Elhangzott, hogy egy év után hol tartunk. Engedjék meg, hogy Gyurcsány Ferencnek egy korábbi gondolatát visszaidézzem. Ő azt mondta, hogy 1990-ben Magyarországon véget ért a XX. század, és 2004-ben megkezdődik a XXI. század. Azt hiszem, hogy ezzel ma már úgy nagyjából egyet tudunk érteni. Az pedig, hogy a közte lévő 15 év hogyan fog szerepelni a történelmi gondolkodásunkban, az elkövetkező években fog igazán eldőlni. Akkor fog eldőlni, hogy a 15 év a rendszerváltás veszteségeinél lesz-e nagyobb számmal, vagy egy olyan befektetéssé fog alakulni, amely megalapozza a jövőt, és biztosítja azt, hogy az elkövetkező 15 évben Magyarország maximálisan ki tudja használni a tagságból fakadó előnyöket és lehetőségeket. Ezért tehát szeretnénk elérni azt, hogy egy sikeres Magyarország alakuljon ki.

Mi kell ehhez? Írország példáját többen is említették a felszólalók közül. Nos, ők azt mondták el több konzultációnk során, hogy az igazi váltás az ő kétszakaszos uniós tagságukban akkor történt meg 1987-ben, amikor abban sikerült megállapodni először csak három évre, aztán azóta minden három évre, hogy kormányzó és ellenzéki pártok egyetértésével sikerült kialakítani az árak és bérek változásait, a makrogazdasági keretszámokat, és megalapozták az ő nemzeti fejlesztési tervüket. Szeretném hangsúlyozni, a siker titkát abban látják, hogy az első három évben az ellenzék publikusan kiállt ezért a megállapodásért, és folyamatosan támogatta azt. Nagyon bízom benne, hogy ez a párbeszéd, amelyet mi folytatunk, mégiscsak elvisz ide, úgyhogy engedjék meg, hogy ez alkalommal is megköszönjek minden megalapozott és jó szándékú javaslatot és kritikát. Az viszont bánt, hogy a kezdeményezők érdeklődése lanyhulni látszik ezen a mostani órán a parlamentben, de bízom benne, hogy a későbbi párbeszédnél valódi párbeszédre alkalmas létszámban ők is jelen lesznek.

A feladatunk az, hogy a sikeres uniós Magyarország érdekében megtanuljunk vagy tudjunk gyakorolni két dolgot, a párbeszédet és az együttműködést. Abban bízom, hogy valóban közös célunk az ország sikere, és csak szeretném önöknek megerősíteni, hogy a kormány ezért dolgozik.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu