ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azért azt csak lássa be; örülök, hogy ön egyetért Horváth képviselő úrral, de speciel Horváth képviselő úr azt mondta, hogy rengeteg jó szakember és kiváló ember is van, aki ingyen is elvállalja, és nem kéne őket megalázni ezzel a néhány ezer forinttal. Ön azt mondja, hogy komoly ember ennyi pénzért nem fogja vállalni. Azt kell mondanom, hogy bizonyára mindkettőjük szempontjából vannak jogos megközelítések, de mégse lehet egyszerre kettőjüknek igaza. Én azt hiszem, hogy nyilván az irányító testületi tagok között nagyon sokan lesznek, akik osztoznak Horváth képviselő úr lelkesedésében és a komoly szakmai felelősségben, és bizony ezt a pénzt majd föl fogják ajánlani az intézményeknek, vagy le fognak róla mondani. Ma is más testületek, például alapítványok, kuratóriumok esetében sok ilyen esetet ismerünk. De azért azt is gondolom, hogy mégiscsak egy tisztségnek a komolyságát ki kell valamifajta díjazással is fejezni.

Őszintén szólva, azért javasoltunk ennyire mérsékelt összeget, mert ugyanakkor nem szeretnénk, ha olyan típusú feszültség keletkezne, amitől Horváth képviselő úr óvott minket. Ugyanakkor azt is el akarom mondani Horváth képviselő úr felszólalására, hogy én általánosságban elég határozottan egyetértek azzal, amit ő elmondott arról, hogy a politikusokkal kapcsolatban az összeférhetetlenségi szabályok úgy általában mennyire alaposak, vagy mennyire nem alaposak. Én is azt gondolom, nem kell azt gondolnunk, hogy ez a foglalkozás vagy ez a szakma, ez a hivatás alábbvaló lenne, mint bármelyik másik hivatás, és attól, hogy valaki politikus, attól ne érthetne, mondjuk, a felsőoktatáshoz, vagy ne vállalhatna benne szerepet. A köztisztviselők szerepét egy kicsit másképp látom, hiszen a köztisztviselő közvetlen állami függelmi viszonyban áll, tehát őt nem helyes egy ilyen típusú irányító testületbe delegálni.

Beszéltünk is már a mai nap folyamán arról, hogy lehet, hogy érdemes átgondolni ezt a szabályozást. A minisztériumi delegáltak esetében mindenképpen indokolt az, hogy megmaradjon a jelenlegi szigorú szabályozás, hogy ezek a delegáltak semmiképpen se válhassanak valamifajta politikai ellenőrzés gyakorlóivá az intézmények fölött.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu