ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Most már sokkal jobban egyetértek Lezsák Sándor képviselő úrral, mint az első felszólalása alkalmából. Azt valóban fontosnak gondolom, hogy a törvényjavaslat vagy általában a törvény mindenfajta méltánytalanul háttérbe szorított csoportot támogasson. Gyorsan megnéztem a törvényjavaslatot, és azt láttam, hogy összesen 23 helyen foglalkozik a fogyatékkal élők felsőoktatási esélyének javításával. Pósán képviselő úr konkrét példájának is örültem - bár volt egy olyan megjegyzése, amit nem tartok ízlésesnek -, mert az arra vonatkozott, hogy a nőket bizony érik hátrányok a felsőoktatás területén. Azt gondolom, ezeknek a bizottságoknak éppen az lehet a szerepük, hogy erre a dologra találjanak valamilyen megoldást úgy, hogy a konkrét eseteket megvizsgálják. Ez egyébként nem valamilyen zseniálisan új találmány, ez a megfogalmazás teljességgel összhangban van az Országgyűlés által korábban elfogadott, az egyszerűség kedvéért csak esélyegyenlőséginek nevezett törvénnyel, bár sokkal szebb címe van.
Azt kell mondanom, képviselő úr, hogy például az ön által megemlített probléma létezik, foglalkozni kell vele. Ha a képviselő úrnak jobb javaslata van erre, mint ami a törvényjavaslatban szerepel, azt még most sem késő benyújtani, mert még nem zárult le a vita, és örömmel fogjuk fogadni. Ez azonban egy olyan javaslat, ami bizonyos eredményeket már elért. Nem gondoljuk mégsem, hogy ez a legtökéletesebb megoldás. Ha például a nők esélyegyenlőségének elősegítésére vannak ennél jobb, hatékonyabb eljárási javaslatok, azokat örömmel fogadjuk.
Igaza van Szabó Zoltán képviselő úrnak abban, hogy ez uniós kötelezettség is, mármint az, hogy például a nemek közti egyenlőséget az állami életben és mindenféle törvényalkotás során figyelemmel kísérjük. De ezt tartom a legkevésbé fontos érvnek, ezt ugyanis nem azért kell megtennünk, mert az Unió előírja nekünk, hanem azért, mert a meggyőződésünknek - ezek szerint közös meggyőződésünknek - ez az elv felel meg, még akkor is, ha a megoldásban nem értünk egyet. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés