ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kicsit már kezdek fáradni, úgyhogy csak nagyon röviden néhány olyan elemre utalnék, amiről talán érdemes megemlékezni.

Az egyik ügy, ebben meg tudom a képviselő urat nyugtatni, hogy a költségvetési törvény megfogalmazásánál kellő gondossággal járt el az Országgyűlés, és úgy fogalmazott ebben a bizonyos 65 éves életkor kérdésében, hogy “ha egyéb törvény másképp nem rendelkezikö. Tehát ilyen módon, ha itt ez a törvény így rendelkezik, mint ezt a képviselő urak módosító indítványa előterjeszti, akkor ez nem üti a költségvetési törvényt, hiszen ott ez a fajta kivétel engedélyezve van. Ettől függetlenül a költségvetési törvénynek ezt a paragrafusát alighanem módosítani kell, mert más területeken is okoz problémát, ami sajnos ilyen egyszerű módon nem orvosolható.

A képviselő úr többi észrevételére anélkül, hogy most részletenként végigtárgyalnánk őket, hiszen ez mégsem egy bizottsági ülés, azt szeretném elmondani, hogy bármennyire is terjedelmes a törvény, a túlszabályozást igyekeztük benne kerülni abban az értelemben, hogy azokat a részletszabályokat, amelyeket majd az intézmény szmsz-ében, illetve foglalkoztatási szabályzatában kell meghatározni, éppen azoknak az egyetemi autonóm testületeknek, amelyekről beszéltünk, mindkét szabályzat a szenátus javaslata alapján születik, ezekben a kérdésekben ne hozzunk törvényi szabályozásban döntést arról, hogy mondjuk hogyan kell megválasztani bizonyos tisztségviselőket, hogy milyen szervezeti egységek legyenek, és így tovább, és így tovább. Az a határozott szándék éppen evvel, hogy az intézmények szmsz-ére, az intézmények belső szabályzataira legyen bízva az, hogy milyen lesz ezeknek a kérdéseknek a szabályozása.

Forrás: parlament.hu