ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Meglehetősen sajátos helyzetet idézett elő ezen módosító indítványaival, tudniillik sajnálatos módon olyan paragrafusokat javasolt módosítani, amelyeket nem nyitottunk meg a törvényjavaslatban. Ilyen korlátlan lehetőség nincsen, hogy írunk egy hirtelen módosító javaslatot, és azzal átírjuk a teljes magyar jogrendet. A kormányzati elutasításnak leginkább ez az oka.
És sajnálatos módon a képviselő úr ezt nem pontosan tudja, mert a kormány a negyedik javaslatot sem támogatja, adott esetben azért, mert például az adótörvények módosítására célszerű évente egyszer, az adótörvények vitája alkalmával sort keríteni. És bármennyire is rokonszenvezünk egyébként ezekkel a módosító javaslatokkal vagy ezeknek egy jelentős részével, azt gondoljuk, hogy nem helyes egy szaktörvényben ilyen típusú - hogy mondjam - többletkedvezményeket adni anélkül, hogy a rendszer egészét áttekintenénk.
Ahogy látom, ezek között a törvényjavaslatok között számos olyan lesz, amelyiket a kormány is kívánja még a tavaszi ülésszakban módosítani, de a képviselő úrnak is módja van arra, hogy ha kívánja, akkor önálló képviselői indítványként benyújtsa ezeket az adott törvényjavaslatokhoz. Az elutasításnak leginkább ez az oka egyébként, ezt a Doktoranduszok Szövetségével való tárgyaláson is tisztáztuk, hogy a kormány nem kívánja - hogy mondjam - szeletenként, csipetenként módosítgatni ezeket az egyébként átfogó szociális ellátásokat tartalmazó törvényeket. Nem utasítjuk egyébként el talán ezeknek a javaslatoknak egyikét sem elvi alapon, illetve pontosabban olyan elvi alapon utasítjuk el, hogy egészében, költségkihatásokkal együtt, az adott ellátórendszer keretében érdemes őket megvizsgálni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés