ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 14., 18., 27., 28. és 89. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás II. része 33. pontjában lévő javaslatok elfogadását.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 197 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 114 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról döntünk.
Az ajánlás 65. pontjában Gál Zoltán és Kis Zoltán a 31. § (2) bekezdésének módosítását javasolja. A kiegészítő ajánlás I. része 11. és az azzal összefüggő 12. pontjaiban a gazdasági bizottság mást, 5 munkanapot javasol. A két javaslat alternatív tartalmú.
Először a 65. pontról szavazunk. A rendészeti és az emberi jogi bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a javaslatot 188 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 124 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 11. és az azzal összefüggő 32., 33., 40., 46., 74., 94., 96., 100. és 104. pontjaiban Birkás Tivadar a törvényjavaslat egészének módosításával azt indítványozza, hogy a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarára vonatkozó rendelkezéseket külön jogszabály tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 102 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 3. pontját Gál Zoltán visszavonta.
Az ajánlás 23. pontjában Csampa Zsolt a törvényjavaslat 5. § (1) és (4) bekezdését javasolja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 117 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 24. pontjában Lezsák Sándor a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
123 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
Az ajánlás 25. pontjában Lezsák Sándor a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdését kívánja kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
13 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 119 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
Az ajánlás 41. pontjában Gál Zoltán és Kis Zoltán a törvényjavaslat 19. § (1) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
137 igen szavazattal, 180 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
Az ajánlás 52. pontjában Kontrát Károly a törvényjavaslat 27. § (1) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
128 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
Az ajánlás 60. pontjában Kis Zoltán a 30. §-t új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Az SZDSZ-frakció kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
21 igen szavazattal, 173 nem ellenében, 127 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
Az ajánlás 61. pontjában Kis Zoltán a 30. §-t új bekezdéssel egészíti ki, amelyben soron kívüli törlési kötelezettséget ír elő. Az SZDSZ-frakció kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
28 igen szavazattal, 169 nem ellenében, 121 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
A kiegészítő ajánlás 13. pontjában szereplő javaslatot Gál Zoltán visszavonta.
Az ajánlás 67. pontjában Kis Zoltán a 32. § (4) bekezdésének módosítását javasolja. Az SZDSZ-frakció kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
15 igen szavazattal, 180 nem ellenében, 119 tartózkodás mellett a javaslat elutasítva.
Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelzi felszólalási szándékát. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Lisszabonban 2000. január 27. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala.
(17.50)
Az előterjesztést T/15232. számon, az ajánlást T/15232/3. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés