DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Módosító javaslatomat szeretném, kívánom indokolni. A törvényjavaslat 2. §-ához nyújtottam be módosítót, amit úgy nevezek, hogy b) pont, tehát az első pont után következne, és a következő pontok eszerint persze módosulnának.

Az én javaslatom a b) pontban így hangzik: “a magyar felsőoktatás globális potenciáljának erősítése és hasznosításaö. Ez úgy kerül ide, hogy a törvénynek ez a paragrafusa azzal kezdődik, hogy “E törvény célja továbbáö, és felsorol itt sok mindent. Ugyanakkor az én olvasatomban hiányzik annak a kimondása, hogy mi globális, világszínvonalon kívánunk lenni, eljutni, maradni. Azt hiszem, mind a három ige alkalmas itt, mert valóban világszinten vagyunk bizonyos tudományágakban, másokban oda kívánunk eljutni, és ennek a kimondása, tisztelt Országgyűlés, kívánatos. Amikor olyan törvényt alkotunk, aminek olyan nagy az igénye, hogy azt mondja, hogy törvényjavaslat a felsőoktatásról, tehát az egész témával foglalkozunk, akkor igenis, tisztelt Országgyűlés, kívánatosnak tartom belevenni ezt a nyilatkozatot. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy kijelenteni azt, hogy ez úgy szándékunk, mint bármi más. A magyar tudományról, a felsőoktatásról ezt úgyis tudja a világ, hát mondjuk ki mi magunknak ebben a törvényben, mert aztán, ha valamit kifejezünk, akkor aszerint cselekszünk, és aszerint is lát bennünket a felsőoktatási világ.

Köszönöm a meghallgatást.

Forrás: parlament.hu