DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínű, hogy ön egy kicsit régebben járt egyetemre. Nos, a következőképpen néz ki életszerűen a világ ebből a szempontból.

A hallgatók delegáltja - nagy tételben merek rá fogadni - többé-kevésbé abból a körből fog kikerülni: X söröző tulajdonosa, amit nyilván egy kft. működtet, Y kereskedelmi cégnek a nem tudom, mije, így, úgy, amúgy.

A legtöbb esetben azt vélelmezem, hogy igen, a szenátus azt fogja mondani, hogy már elnézést kérek, egy 10-15-20 éve is működő bálásruha-kereskedő kft. tulajdonosa nem feltétlenül az irányító testületbe illeszkedő és ott felelősséggel döntő személy. Ne felejtsük el, hogy a törvényben nincsenek ilyen típusú szigorú kritériumok, hogy ki nem lehet, csak alapvetően pártdolgokra van kiélezve. Egy csomó egyéb dolog ebből a szempontból bizony beleérthetően ott van.

És van még egy, amiről ne feledkezzünk el, ez a következő. Azok az alkuk fognak lezajlani egyetemi szinten… - és nem véletlen, hogy önök, a kormány is messzemenőkig elzárkózik az elől, hogy nagyobb legitimitása legyen egy hallgatói önkormányzatnak a választási részvétel oldaláról -, meg lehet kötni a kis alkukat. Az egyetemi költségvetésen belül nagyobb arányt fog kapni a hallgatói önkormányzat, amit viszonylag kis részvétellel meg lehet választani, cserébe pedig majd megsúgják nekik, hogy ki legyen az ő hivatalos jelöltjük. Azt gondolom, hogy ez nagyon nem jó pálya.

Forrás: parlament.hu