DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Amit az államtitkár úr mondott a finanszírozással kapcsolatosan, itt azért nagyon komoly probléma van, államtitkár úr. Nevezetesen az, hogy az eddigi mérőszám, nem azt mondom, hogy tökéletes volt, de ha más nem, legalább matematikai szempontból objektív: hol hány tudományos minősítéssel rendelkező oktató van. Nem azt mondom, hogy ez a százszázalékos és jó megoldás. Ellenben önök most azt akarják bevezetni, hogy a tudományos célú normatívának az 50 százaléka osztandó el ilyen elv alapján, 50 százalék intézményi rangsor alapján, ami önmagában helyes lenne, csak azt a részét nem tudjuk - és nem véletlenül vannak aggodalmaink -, hogy milyen módon fogják az intézmények közötti rangsort felállítani. Mert ha legalább annyit mondanánk a törvényben, hogy ilyen és ilyen nemzetközi eljárási metódust alkalmaznak - de akkor nevesítsék, hogy egy amerikai besorolási metódust akarnak alkalmazni, egy franciát vagy milyen módon, mert az is egy világos dolog. Semmi ilyesmit nem tudunk. Majd a kormány valamit meghatároz.
(20.50)
De itt olyan intézményeket kell összemérni, amelyek esetében a képzési profilban is óriási különbözőségek vannak, a SOTE egy tipikusan orvosi, az ELTE meg kismillió tudományterületet felölelő egyetem. Akkor ezeket hogyan és mint tudjuk összemérni? Azt gondolom, hogy ez például egy olyan kérdés, ami nagyon-nagyon sarkalatos pont, mert a tudománycélú normatívának egy igen tetemes hányada ebből a szempontból, hogy mily módon lesz odaítélve a különböző intézményeknek, kiszámíthatatlan, és az eddigi meglévő kapacitások körében okoz nagyon komoly bizonytalanságot, államtitkár úr, amit nem is tudnak kezelni, mert oly gyorsan történik az egész bevezetése, 2006-tól ez lenne a rendszer, és nem tudunk az egésznek a kiszámíthatóságáról az égvilágon semmit. Azt gondolom, ez nincsen így rendjén.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés