DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azon túlmenően, hogy regisztrációs központ meg irányító testület és a többi itt is előfordul, ezekre nem kívánok még egyszer visszautalni.
Ellenben Tatai-Tóth András képviselő úrnak van egy olyan javaslata, amivel egyértelműen és maximálisan egyet tudnánk érteni, nagyon leegyszerűsítve úgy szól a dolog, hogy az Oktatási Minisztérium kötve lenne a MAB véleményéhez. Én azt hiszem, hogy ez egyébként ebből a szempontból helyes megközelítés akkor, hogyha a szakmai nívót és színvonalat fontosnak tartjuk. Tehát ezzel maximálisan egyet is tudunk érteni.
Ellenben van egy olyan megfogalmazás, amely kifejezetten aggályos, nevezetesen, ha az irányító testület a szenátus mulasztása miatt nem alakul meg, akkor a normatív költségvetési támogatás elvonható. Utaltam már arra a problémára, hogy honnantól tekinthető megalakultnak az irányító testület. A hallgatói oldalnak csak jelölési joga van, amire viszont a szenátus bármikor mondhatja, hogy nem. És itt viszont a törvény nem szól arról, hogy a második jelölésre vonatkozóan már nincs ilyen jogosítványa, mert az csak és kizárólag a miniszteri delegáltakkal kapcsolatosan igaz. Tehát most ad absurdum - az elvi lehetőséget mondom csak - elvileg lehet egy olyan verzió, hogy nincsen a hallgatói oldalnak jelöltje, nem áll fel az irányító testület. Mondom, ez egy elméleti konstrukció.
De hát egy törvényt mégiscsak úgy kellene megszövegezni, hogy ilyen típusú elméleti konstrukciók se férhessenek bele. Én azt gondolom, hogy a normatíva elvonása pedig kifejezetten aggályos, mert olyanokat sújt, akik teljesen vétlenek a dologban, az intézmény több ezer vagy több tízezer és több száz, több ezer oktatóját, dolgozóját és így tovább.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés