DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ez a szakasz alapvetően a finanszírozás kérdésköréhez kapcsolódik. Nos, az ajánlás 468. pontjában szereplő módosító javaslat arról szólna, hogy a költségtérítés ügyében nem az alsó határt kellene rögzíteni, hogy ennél kevesebbet nem szabad elkérni, hanem a felső határt kellene rögzíteni, és minimum azt mondani, hogy az állami normatív támogatásnál nagyobb tétel ez ügyben nem képzelhető el.
Van egy másik nagyon fontos dolog. A jelenlegi hatályos törvényi rendelkezések szerint van egy garanciális elem, nevezetesen: az, aki költségtérítéses formában bekerül a felsőoktatásba, a megállapított költségtérítés majdani növekedése az infláció mértékénél nagyobb arányú nem lehetséges. Ez jelenleg nincs a törvénytervezetben, a módosító javaslat kifejezetten arról szól, hogy ezt iktassuk be, mert ez kiszámíthatóságot és biztonságot jelent a hallgatók szempontjából.
Javasoljuk könyvtári közgyűjtemény-normatívának a megjelenítését, mert gyakorlatilag az elmúlt egy, másfél, két esztendő folyamán az egyetemi, főiskolai könyvtárak irtózatos mértékben lepusztultak Ez alatt azt kell érteni, hogy a tudományos folyóiratok megrendelésének igen nagy hányadát kénytelenek voltak pénzügyi okokból lemondani.
Javasoljuk az ajánlás 473. pontjában a kutatási nagyberendezések fenntartásához kapcsolódó finanszírozási normatíva megjelenítését. Kutatási szempontból ez alapvetően természettudományos kutatási vonalon értelmezhető, enélkül érdemi kutatásokat egyetemek nem tudnak végezni.
A 474. pontban szereplő hungarológiai vonatkozású tárgyak felvetése mindenképpen méltányolandó, viszont azt hiszem, a bizottságban abból a szempontból egyetértés volt, hogy maga a felsorolás sajnos nem teljes, ennél azért jóval tágabb körről van szó, ami ideérthető, és nem is biztos, hogy a felsoroltak között mindegyik valóban hungarológiai tárgyú. Tehát itt van egy pontosítandó dolog. Egyébként, ha jól értettem és jól emlékszem, e tekintetben nem volt a kormányoldal és az ellenzék között komolyabb ütközés, hogy ez ne kerülhetne ide. Remélem, ez a majdani szavazáskor is megmarad.
Az ajánlás 481. pontjában az a felvetés, hogy a külföldi ösztöndíjak kérdését hogyan és miként kell kezelni, ez a javaslat arról szól, hogy az Oktatási Minisztériumon belül kellene erre egy elkülönített alapot létrehozni. Azt gondolom, ez helytálló és helyes is, ugyanis az intézményekre azt a feladatot rálőcsölni, hogy hozzanak létre egy ilyen alapot, amikor gyakorlatilag kifizetetlen vagy az időben iszonyatosan csúszó kötelezettségeknek nem tudnak eleget tenni... Csak zárójelben jegyzem meg: az megtévesztő adat, hogy mennyi maradványpénzük van az intézményeknek. Persze, mert kötelező a zárolás, és kötelező a maradványképzés, harmadrészt kötelezettségekkel terheltek. Ha visszaemlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, ezt anno egy bizottsági ülésen Stark Antal is elismerte. Tehát ezek megtévesztő adatok.
Komoly problémák vannak: az egyetemek, főiskolák nem fognak tudni ilyen ösztöndíjalapot létrehozni. Csak azért belevenni a törvénybe, hogy papírforma szerint ki lehessen pipálni, hogy ez megoldott ügy, ez önbecsapás, biztos, hogy ebből a szempontból járhatatlan útnak fog bizonyulni, és az a cél, hogy minél több hallgató szerezzen közvetlen tapasztalatokat külföldi egyetemeken, és legyen hallgatói mobilitás, amely a törvény egészének az indokolása között fontos szempontként szerepel, nos, nem fog megvalósulni.
A fenntartói támogatás a törvénytervezetben úgy szerepel, hogy a képzési támogatás 50 százaléka lenne. Azt gondolom, ez a rögzített érték, de ha a jelen helyzetben szükséges kifizetéseket, közüzemi terheket nézzük, sajnos édeskevés. Itt minimum a 70 százalék lenne indokolt, hogy legalább a napi működés stabilitása valamelyest biztosabb alapokon álljon. Emlékeztetnék rá, tisztelt Ház, hogy a Rektori Konferencia február hó folyamán nyílt levélben jelezte, mintegy 23-25 milliárd forint hiányzik a rendszerből ahhoz, hogy a további hiány- és adósságnövekedés megállítható legyen, és ez még nem a szanálás.
A 610. ajánlási pontban, amely már a mellékletben szerepel, a három finanszírozási csoport helyett négyet javasolunk beiktatni, pontosan azért, hogy differenciáltabban lehessen megközelíteni az egyes tudományterületek képzési szükségleteihez kapcsolódó pénzügyek kezelését. Ez a három ebből a szempontból képzési szempontból elég sok olyan tudományterületet összemos, egy kalap alá hoz, amelyeknek mégiscsak eltérő anyag-, eszköz- és egyéb szükséglete van.
Tisztelettel remélem, ez ügyben megint csak értő fülekre találnak a felvetéseink. Köszönöm szépen.
(23.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés