DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Más téma, de ezen vitaszakaszhoz tartozik: a vegyes rendelkezések között, a 499. ajánlási pontban azt szeretnénk javasolni, hogy a két utolsó mondatot a (8) bekezdésnél hagyjuk el.
(0.00)
Ennek az az oka, hogy tartalmaz egy olyan előírást a szöveg, hogy az irányító testület jogosítványai az egészségügyi szolgáltató tevékenységre nem terjednek ki. Én értettem az államtitkár úr azon magyarázatát, hogy ott, ahol önkormányzati fenntartású intézmények vannak és azokkal van szerződés. Csakhogy ez a megfogalmazás sajnos ennél sokkal tágabb értelmet takar, ugyanis klinikák esetében, amelyek az egyetemek részét alkotják, ezzel azt mondják ki, hogy az egészségügyi centrum intézkedései, döntései fölött az irányító testületnek ráhatása nincsen, ugyanakkor viszont a centrum által hozott döntésekért jogilag mégiscsak az egyetem lesz egyetemlegesen a felelős. Ez egy nagyon furcsa helyzet és szerintem jogi nonszensz is. Ebből a szempontból
Én nem vagyok híve az irányító testületnek, gondolom, ez kiderült. De ha már egyszer önök ezt fontosnak tartották belevenni, akkor érdemes lenne konzekvensen az egész egyetemre nézve ezt az elvet érvényesíteni, vagy pedig akkor azt mondani, hogy ha a centrumoknál a jelenlegi vezetési szerkezet rendben van, akkor az összes többi helyen is azt kell mondani, hogy ott is rendben van. Ha a többi helyen nincs rendben, akkor meg kell indokolni, hogy vajon mi az a plusz, többlet, ami az egészségügyi vagy agrárcentrumok esetében megadatik, mert ellenkező esetben azt kell gondolnunk, hogy az összes többi tudományterületet nézik ilyen értelemben kiskorúnak, hogy ők viszont alkalmatlanok arra, hogy önnön dolgaikat el tudják rendezni.
A legfőbb probléma, amit már említettem, az, hogy olyan döntésért kell másoknak is felelősséget vállalni, amire még nincsen ráhatásuk. Azt gondolom, ez az a rész, ami jogilag különösen aggályos. Remélem, hogy ezt a módosító javaslatot megint csak kellően értő fülekkel fogják fogadni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés